A fiú kézilabda diákolimpia kiskőrösi körzetének 5-6. osztályosok korcsoportja döntőjét március 3-án, Izsákon rendezték meg. Ebben a korcsoportban négy gárda mérte össze erejét körmérkőzéses rendszerben.

-Hirdetés-

A kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának csapata nagyszerű teljesítménnyel nyerte meg minden mérkőzését és így jogot szerzet arra, hogy a megyei döntőben szerepeljen:
KEVI Petőfi – Izsák 15-9
KEVI Petőfi – Kiskőrös Bem 19-11
KEVI Petőfi – Soltvadkert 18-12

A csapat edzője Czinkóczki Tibor elmondta, hogy a megyében még további három körzetben – Kecskemét, Kalocsa, Kiskunhalas – folytak küzdelmek, ahonnan az első helyezettek jutottak be az április 3-án Kalocsán megrendezendő megyei döntőbe.

A fiatalokról tudni kell, hogy a csapat tagjai a Kiskőrösi KSK színeiben is szerepelnek és edzenek heti több alkalommal, valamint a testnevelés órák keretében is sok labdás gyakorlatot hajtanak végre. Az együttes nagy része már tavaly is szerepelt ezekben a küzdelmekben, amikor a negyedik helyet szerezték meg a megyei döntőben. Az edző úgy fogalmazott, hogy most egyértelmű elvásár volt a fiúkkal szemben, hogy megnyerjék a kiskőrösi körzet küzdelmeit. A szakember a csapattól jó eredményt és dobogós helyezést vár a megyei döntőben de, hogy milyen színű lesz az érem, az majd kiderül az adott napon.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS