Írta: vira

Tovább folytatódott a lakossági fórumsorozat Kiskőrösön. Ezúttal az 5. számú választókerületre került sor, ahol Pethő Attila képviselő, Domonyi László polgármester és Horváth Attila alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője tájékoztatta a lakosságot.

Pethő Attila képviselő köszöntőjét követően elmondta, megtisztelőnek tartja, hogy újraválasztották képviselőnek. Számára nagyon sokat jelent, sok küzdelmes év áll mögötte, és ez a következő 5 évben is ugyanígy lesz.

-Hirdetés-

A tervek ismertetése kapcsán kijelentette, hogy rövidesen megoldódik a Schwarz udvar ügye is, hiszen a hivatal részéről sikerült felvásárolni ezt a területet. Komoly munka volt, hiszen az összes örököst fel kellett kutatni. Kiemelte a Liget utcai lakóparkot is. Véleménye szerint rendkívül fontossá vált annak rendbetétele, ide értve a járdákat, a zöldfelületeket, a belső utakat, illetve egy játszótér kialakítását is. A cél az, hogy ez a rész úgy nézzen ki, hogy valódi ékessége legyen a városunknak. Ezzel kapcsolatban egy fórumot fognak összehívni, melyet tavasszal fognak megrendezni. Tehát megpróbálnak olyan megoldásokat találni, melyek mindenki számára megfelelőek lesznek.

A tájékoztatás során kitért olyan utcákra is, ahol nincsenek járdák. Példának okáért kiemelve a Lehel és a Soós utcát. Mindkettő utcában sokan laknak, és e tény mellett még nagy forgalmat is lebonyolítanak.

A Bem Iskolánál a forgalom rövidesen megváltozik: az iskola mögött megnyitják a forgalmat egy új összekötő szakasszal, ami be fog csatlakozni az Ady Endre utcába.     

Domonyi László polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a városban csalók vannak jelen, melyre egy Liget utcai lakos figyelmeztette.  Az elkövetők kedvezményes ablakcserére hívják fel a figyelmet és rögtön előleget is kérnek. Véleménye szerint fel kell készülni lelkileg az ilyen emberekre, így abban az esetben,mikor ilyennel találkozunk, akkor tudjuk, hogy mi a követendő példa. Horváth Attila alezredes megjegyezte, hogy személyazonosító igazolványt és megbízólevelet bárki tud mutatni, tehát ezen dokumentum elkérése egy kevésbé járható út. Amennyiben bárki ilyen erőszakos emberrel találkozik,

azonnal hívni kell a 112-es hívószámot.

Ebben az esetben a legpraktikusabb megoldást ez jelentheti. Az alezredes azt tanácsolja, hogy az ilyen szolgáltatástól azonnal, a helyszínen el kell határolódni. Olyan nincs, hogy rögtön, fizetési kötelezettség elé állítják a lakost , ezt el kell felejtenie mindenkinek.

Felhívta a figyelmet a fiktív email címekről, például a közműszolgáltatók nevében küldött levelekre is: a csalók több esetben próbálnak meg így pénzt követelni. Érdemes ilyenkor telefonálni az adott szolgáltatónak és a levél mivoltának.

Horváth Attila kitért a 2019-es évre is, melynek kapcsán elmondta, hogy továbbra is jellemzőek voltak városunkban a vagyon elleni bűncselekmények, vagyis a lopások. Viszont azt is tapasztalják, hogy hajlamos a lakosság az üzletekben elhagyni a pénztárcákat illetve telefonokat is. Tehát nagyobb odafigyeléssel elkerülhetőek lennének ezek a bűnesetek.

Pozitívum a lakásbetörésekkel kapcsolatban (ide kell érteni a tanyabetöréseket is), hogy csökkenő tendencia figyelhető meg, mely elmondható az autófeltörések esetében is. Míg 2019-ig kétszámjegyű volt a gépjárművek feltörésének száma városunkban, a tavalyi évre vonatkozóan már csak egyszámjegyű lett, és egy kézen meg lehet számolni a bűncselekmények számát.

E cselekmények szerkezete kezd átalakulni: “aki eddig lopott, ma már csal.” Az elkövetőknek így már nem kell otthonról kimozdulni, kényelmesen, számítógép mellől tudnak pénzeket kicsalni az áldozatoktól.

Domonyi László polgármester bemutatta a város költségvetését, amely kapcsán elmondta: soha nem látott mennyiségű bevétele volt az önkormányzatnak 2019-ben. Ez a bevétel 1.1 milliárd forint volt, ami hihetetlen nagy mértékű növekedést jelent. Az iparűzési adó tekintetében elmondható, hogy közel akkora volt, mint az előző év teljes adóbevétele.

Így bátran kijelenthető: tovább erősödik Kiskőrös gazdasága.

A kommunális adók tekintetében elmondta, hogy éljenek a város adta segítséggel, miszerint megfelezik a nyugdíjasok kommunális adóját. Erről korábbi beszámolónkban már részletesen tájékoztattuk a lakosságot, mely ide kattintva megismerhető.

Beruházások bemutatása során elmondta, hogy gőzerővel folyik az új, hat csoportszobás óvoda építése, és az új záportározó kialakítása is. 

Kitért arra is, hogy sok kritika éri, miszerint kivágásra kerültek a régi, túlnőtt fák. A polgármester megnyugtatta a jelenlévőket, hogy sokkal több fát ültetnek a városban, mint amennyi kivágásra kerül. A mai szeszélyes időjárásnak köszönhetően veszélyesek lettek bizonyos fák, amelyek komoly károkat is okozhatnak. A vagyontárgyak illetve a testi épség is veszélyeztetve vannak egy-egy vihar során.

Megújításra fog kerülni az Árpád utca 8. alatt található önkormányzati ingatlan is, ahol a fogászati rendelők is vannak. Polgármester hozzátette: jelen pillanatban ez az ingatlan jelenleg nem szép, az idő elhaladt felette. Ezért átfogó intézkedésekbe kezd a kiskőrösi városvezetés: a külső szigetelés, az ablak-és ajtócsere után a teljes tetőszerkezetet is fel fogják újítani.

Kitért a Hagyományok Háza kialakítására is, mely által egy új közintézmény jön létre a városban. Funkciója a nevéből is kikövetkeztethető: a hagyományok ápolása, tovább éltetésének elősegítése, helybiztosítás ezzel foglalkozó különböző szervezetek számára, az ilyen tevékenységek végzésére.

Szintén egy új, de méretében kisebb intézmény fog létrejönni városunkban, ami a Roma Alkotóház nevet viseli. Ez a Délibáb utcában kerül majd kialakításra, egy ottani családi ház teljes körű átalakításával, felújításával fog létrejönni. 

A polgármester elmondta: a Fészekrakó program keretében megújítottak 14 önkormányzati bérlakást is: ebből 10 lakás a Petőfi út 3. szám alatt, melyek a köznyelvben „Szakemberlakások” néven ismertek, és további 4 önkormányzati tulajdonban álló bérlakás pedig a Luther tér 2., 6., 7. számú társasházakban található. 

Felsorolásában következett az 550 millió értékű óriásberuházás: az Izsáki úti kerékpárút megépítése. Domonyi László többek között azért is tartja fontosnak, hiszen a kerékpáros forgalom szempontjából a legveszélyeztetettebb az Izsáki út. A tervek elkészültek, engedélyeztetési fázisban áll a projekt.

A lakossági hozzászólások, észrevételek során többek között elhangzott, hogy a Szendrey utcában bizonyos helyeken a vízelvezető árkokon keresztül nem folyik el a víz. Domonyi László szerint nagyon fontosak ezek a visszajelzések, hiszen a lakosság az, aki először találkozik ezekkel problémákkal. Ennek kapcsán a Polgármesteri Hivatal elindítja a hiba elhárításának a folyamatát.

Többen jelezték a Liget utcában a fakivágással kapcsolatos félelmeiket. Ezekre a válaszként kijelentette a polgármester, hogy ugyanúgy, mint eddig, ezután is új fákat fognak ültetni a helyükre.

Ady Endre utcára nyíló új útszakasszal kapcsolatban felmerült, hogy milyen forgalommal tervezik a kialakítását. A tájékoztatásból kiderült, hogy egyirányú utca épül, ami nagyon sokat fog segíteni a város közlekedésében, csökkenteni fogja a Vasvári utca terhelését is.

Visszatérő probléma, hogy a vízelvezető árkok tisztán tartása kinek a feladata. Ezt törvény szabályozza, ebben az esetben a lakos feladata az árkok, illetve ingatlan előtt lévő füves terület ápolása is.

Az utcanév táblákra is érkezett bejelentés; amely kapcsán a polgármester kijelentette: még ebben az évben elkezdődnek az új táblák kihelyezése. A legnagyobb probléma, hogy a gyártók többsége műanyag táblákat készítenek, melyek nem időtállóak és ráadásul rendkívül drágák is. Domonyi László szerint csak akkor cselekszik jól a városvezetés, ha lemezből készítteti el azokat. Megjegyezte, hogy Kiskőrös esetében rendkívül sok tábláról beszélünk, hiszen minden oldalról, minden utcánál ki kell rakni ezeket a táblákat.

A tájékoztató végén Pethő Attila képviselő – a nőnap közeledte végett – egy tábla csokoládéval is megajándékozta a jelen lévő hölgyeket. 

Kiss Tamás

MEGOSZTÁS