Az Akasztó FC második számú csapata hazai pályán fogadta a Császártöltés együttesét a megyei harmadosztályú bajnokság tavaszi nyitófordulójában. A mérkőzés esélyesének a hazaiak tűntek, ám mint utóbb kiderült az esélytelenebb csapat is tud meglepetést okozni.

Varga Zoltán és Szabó Attila csatája
-Hirdetés-

A találkozó első 20 percében több nagy ziccert is kihagytak a hazaiak: volt, hogy fölé lőttek, többször a vendégek kapusa volt a helyén, egyszer pedig csak az üres kapuba kellett volna betalálni az akasztóiaknak, de nem sikerült. És ahogyan lenni szokott a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat.

A 41. percben Kohl Gábor iramodott meg a hazai kapu felé, de lövését védte Gombár Roland, a hazaiak kapusa. Majd két percre rá egy jobb oldali szögletrúgás után Gubányi Ferenc juttatta a lasztit a hálóba, a hazai kapus csak beleérni tudott a szálló labdába (0-1).

Gubányi Ferenc (zöldben) szerzett vezetést a vendégeknek

A második játékrészben is jobbára a hazaiak támadtak, helyzeteiket azonban nem koronázta siker. Eközben több veszélyes kontrát is vezettek a vendég császártöltésiek, melyeknél résen kellett lennie a hazai kapusnak. Aztán a 83. percben egy jobb oldali beadás után az üresen maradt Lázár Zsolt lőtt közelről a vendég hálóba (1-1).

A találkozó utolsó percében még egy közvetett szabadrúgást kaptak a hazaiak, de ebből sem lett gól, így maradt az 1-1-es döntetlen, aminek a császártöltésiek tudtak jobban örülni. Az Akasztó sok kihagyott ziccere pedig megbosszulta magát.

Lázár Zsolt (pirosban) egyenlített hazai részről. Ennél a helyzeténél viszont jól jött ki a vendégek kapusa Ignácz Tamás.

Tóth János vezetőedző (Akasztó FC II.):
Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk és sajnos ki is hagytuk őket. Hat-nyolc százas ziccerből egyet sikerült gólra váltanunk. Az ellenfél pedig talált egy gólt az első játékrész végén. Ezt a találkozót nagyon nehéz volt döntetlenre is kihozni. Semmi sem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. És az ilyen helyzeteket gólra kell váltani, mert itt van az eredménye. Gratulálok az ellenfél csapatának.

Kiss László technikai Vezető (Császártöltés EFSK):
Úgy gondolom, jól térképeztük fel a hazai csapatot. Tudtuk, hogy támadni fognak. Erős középpályájuk van, veszélyesek a csatáraik. Én úgy gondolom helyzetek itt is ott is voltak, mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót. Örülök ennek az egy pontnak, de mint mondtam is mindkét csapat nyerhetett volna, így talán igazságos a döntetlen.

Beniczki Dávid

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS