A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE csapata a bajnokság 12. fordulójában kénytelen volt feladni a hazai pálya jogát. A kiskőrösi sportcsarnok leterheltsége miatt március 7-én a kézilabdás lányok Nemesnádudvaron fogadták „hazai” pályán a Kiskunmajsai KC együttesét.

-Hirdetés-

A bajnokság legfiatalabb átlag életkorával rendelkező kiskőrösi fiatalok kiváló teljesítményt nyújtva 31-28-ra (16-13) nyertek, így jelenleg a 7. helyen állnak 8 ponttal. A kiskőrösi csapat góllövői: Kolonusz, Stachó, Zsubori, Szabó 2, Tösmagi 2, Schiszler 7, Varga 8, Kun-Szabó 9.

Szabó Tamás – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Az őszi szezonból elhalasztott mérkőzésen egy góllal alul maradt együttesünk, viszont most sikerült visszavágni. Minden tiszteletet megérdemel Komáromi Tibor a kiskunmajsaiak edzője, aki az ezt megelőző éjszaka elvesztette édesapját, de ő ennek ellenére is elutazott a csapatával a bajnoki találkozóra. A mérkőzés első percében a vendég alakulat elvesztette az elsőszámú kapusát egy rossz mozdulatot követően.

Úgy 8 percnyi játék után mi pedig László Lucát voltunk kénytelenek nélkülözni, mert sérülés gátolta meg a játék további folytatásában, ugyanis orrtörést szenvedett. A gólgyártást a vendégek kezdték meg, de csak 2-1-nél vezettek utoljára, a 11. percre már 8-4 volt az eredmény a mi javunkra. A mérkőzés ezen a periódusában a lerohanás gólok domináltak a játékunkban és ennek köszönhetően 16-13-as félidei eredménnyel vonulhattunk pihenőre.

A második félidő is hasonló mederben zajlott. A vendégek edzője már az 5. percben időt kellet, hogy kérjen, hiszen már 6-ra nőtt a két csapat közti különbség. A lépést csak a kissé túlzó számban megítélt büntetődobásokkal tudták tartani a kiskunmajsaiak, hiszen 11 gólt szereztek így, kilencet a második félidőben. Nekünk egyszer sem nyílt lehetőségük íj módon a gólszerzésre. Felzárkózásra még volt ereje Komáromi alakulatnak, de a két pontot a Kiskőrösi NKSZSE fiataljai szerezték meg teljesen megérdemelten. Végig a mi irányítottuk a játékot és úgy gondolom, hogy a nagyon feszes védekezésnek, valamint a gyors góloknak köszönhetően talán a nagyobb akarás diadalmaskodott ezen a napon.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS