A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Soltvadkerti TE együttese. A március 8-án megrendezett találkozót az élőfüves pálya kímélése miatt a műfüves játéktéren játszották le.

-Hirdetés-

A soltvadkertiek jó előjelekkel várták az összecsapást, hiszen a tavaszi szezont két döntetlennel indították úgy, hogy mindkét esetben nagyon közel álltak a győzelemhez. Most a jó erőkből álló Kalocsai FC gárdáját fogadták, akik a találkozó előtt a tabella második helyén álltak.

A mérkőzésen a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtva nyert 5-1-re (2-0) a soltvadkerti csapat: Eifert – Márki, Rózsa, Szalai, Frei, Szabó Sz. (Rimár), Dobosi, Geleta, Molnár (Pekker), Radics, Tóth Á. (Burszki).

A találkozó jól indult a soltvadkertiek számára miután a 12. percben Dobosi Zsolt pontos passza után a védők közül kilépő Szabó Szabolcs higgadtan lőtte a labdát a kapuba (1-0).

A kalocsaiak semmi veszélyt nem jelentettek a soltvadkerti kapura, így Eifert Jánosnak néhány beadás lehúzásán kívül nem volt védenivalója. A középpályán és hátul is jól tartotta a labdát a hazai gárda, amivel nem tudott mit kezdeni a vendég együttes.

Talán kicsit „könnyen” vették a mérkőzést a kalocsaiak, aminek egy újabb hazai gól lett az eredménye a 38. percben. Ekkor egy előrerúgott labdára csapott le Szabó Szabolcs és az elalvó védőket lefutva bombázta nagy erővel a kapuba a labdát (2-0).

A szünet után lendületesen kezdtek a kalocsaiak, akik letámadással próbálták zavarba hozni a hazai védelmet. A 47. percben úgy 25 méterről szánta el magát lövésre a vendégek csapatkapitánya Dostyicza Dániel, mely után a jobb felső sarokban kötött ki a labda (2-1).

Egy kis időre megfogta a hazai gárdát a gól, a kalocsaiak pedig elkezdtek bátrabban támadni. Ebben az időszakban az 56. percben egy kapu előtti kavarodást követően volt jó helyen Szabó Szabolcs, aki közelről magabiztosan lőtte a labdát a kapuba (3-1). Ezt követően egyre hitehagyottabbá vált a kalocsaiak játéka, miközben a soltvadkertiek támadásai rendre gólveszélyt jelentettek a gyors Radics Zoltán és Tóth Árpád révén.

A 60. percben egy gyönyörű akció végén „lenullázták” a soltvadkertiek a teljes kalocsai csapatot és az előre húzódó jobbhátvéd Márki Bence olyan labdát kapott, ami után már csak az üres kapuba kellett helyeznie a játékszert (4-1). A végeredményt a 66. percben Geleta Patrik állította be, miután gyönyörű mozdulattal lőtte a labdát a hosszú sarokba (5-1).

A helyzeteit nagyon jó arányban értékesítő soltvadkertiek ezen a napon a játék minden elemében felülmúlták a vendégeket és ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Szabó Szabolcs

Szabó Szabolcs – Soltvadkerti TE mesterhármast elérő játékosa:
-A mérkőzés előtt úgy éreztem, hogy jó formában és erőben vagyok. A tavaszi szezon első két fordulójában is jól játszottunk és megérdemeltük volna a győzelmet. Most nem bíztunk semmit a szerencsére, hiszen egyetlen hibától eltekintve végig kiválóan védekeztünk, a kínálkozó lehetőségeinket pedig gólokra tudtuk váltani. Emlékezetes mérkőzés marad ez számomra, hiszen a felnőttek mezőnyében még soha nem lőttem egy találkozó alatt három gólt. Ma számomra az első találatom volt a legszebb, amikor Dobosi Zsolttól remek labdát kaptam és az átvétel után már olyan helyzetbe kerültem, amit csak gólra kellett váltanom. Támadásban és védekezésben is nagyon koncentráltak voltunk, ami meghozta a sikert. A második félidő elején ugyan kaptunk egy elkerülhető gólt, de a játék képe alapján meg sem fordult a fejemben, hogy ma esetleg nem nyerhetünk.

Marton István

Marton István – Soltvadkerti TE edzője:
-Nagyon jó érzés volt a mai napon a csapat edzőjeként ülni a kispadon. Úgy gondolom, hogy az első két tavaszi mérkőzésen is kiválóan játszottunk és egy kis szerencsével akár mindkettőt megnyerhettük volna. A fiúktól bátor játékot kértem és azt, hogy szolgáljuk ki a hazai szurkolókat. A mostani sikerünk értékét növeli, hogy ellenfelünk eddig mindössze 14 gólt kapott, amellyel messze a legjobban védekező csapatnak számított a bajnokságban. Hatalmas csapatmunka eredménye volt ez a siker, ami a mai napon jó játékkal is párosult. A nagy helyzeteinkből most gólokat rúgtunk, és ha ilyen felfogásban játszik a csapat a továbbiakban is, akkor hazai környezetben senkitől sem kell tartanunk.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS