Első hazai tavaszi mérkőzésén Kiskőrös a sereghajtó Bácsalmás együttesét fogadta. A hazaiak szerették volna három ponttal elhagyni a pályát, végül a két együttes megosztozott a pontokon.

Eugene Salami az első félidőben megsérült, de így is 60 percig a pályán volt és segítette csapatát
-Hirdetés-

A találkozó első tíz perce tapogatózó játékot hozott, a két csapat próbálta feltérképezni egymást. A 10. percben adódott az első lehetőség a vendégek előtt, amikor is Vuckovic Dániel egy lefordulás után vette célba a bal alsót, Ámann azonban résen volt és bravúrral kitolta a bal alsóba tartó lövést.

A 25. percben egy hazai beadást követően kétes szituációban mentett az egyik vendégvédő. A hazaiak kezezést reklamáltak és tizenegyest, azonban Rabi játékvezető sípja néma maradt. A 34. percben egy jobboldali Geiger beadást követően Salami fejelt centikkel mellé. A 42. percben Simon Dominik baloldali szöglete után a labdát a vendégvédők kifejelték éppen a tizenhatos vonalánál helyezkedő Geiger Roland elé, aki nem sokkal lőtt végül a kapu mellé, így 0-0-ás eredménnyel vonultak pihenőre a felek.

Vuckovic Dániel és Vajda Brendon sok csatát megvívott egymással

A második játékrész harmadik percében a vendégek vezettek egy ígéretes támadást. Sőreg Dávid passzolt Velez Donáthoz, aki a lasztit jól továbbította a szélen felfutó Ikotic Ádámhoz, aki nagy helyzetben mellé lőtt. Két percre rá Mokrickij Viktor bal oldali szabadrúgása után Nagy Attila fejjel küldte kapura a lasztit, a vendégek hálóőre bravúrral védett. Újabb két perc eltelte után újra Ikotic került ziccerbe. Saját térfeléről elindulva több emberen is átküzdve magát már csak a kapuba kellett volna juttatnia a labdát. Viszont Ámann eszén nem tudott túljárni, megint helyén volt a Kiskőrös kapusa. Ezek után jobbára a mezőnyben folyt a játék.

Petrovics Kevint próbálják megállítani a vendégek

Az utolsó percek hoztak újra izgalmakat. A 87. percben Petrovics Kevin iramodott meg a jobb oldalon lerázva a vendégvédőket. Majd precízen passzolt a csereként beálló Dunai Rudolfhoz, aki szépen lőtt a vendégek hálójában. Azonban a jobb oldalon ténykedő partjelző emelte a zászlaját les gyanánt. Így a gólt a játékvezető érvénytelenítette. Vendég szabadrúgás következett, melyet előreíveltek a bácsalmásiak mely után újabb kétes szituáció alakult ki ezúttal a hazai tizenhatoson belül. Most a vendégek reklamáltak tizenegyest, de itt is néma maradt a játékvezető sípja. A 91. percben Ikotic Ádám lőtt fölé.

Így a csapatok megosztoztak a pontokon.

Ámann Márk ezúttal is jól őrizte a Kiskőrös kapuját

A találkozó után a Kiskőrösiek csapatkapitánya és egyben hálóőre Ámann Márk mondta el véleményét a találkozóról:

Sajnos megint nem tudtuk gólra váltani mezőnyfölényünket. Egy elég agresszív és durva Bácsalmással játszottunk, meg is lett a kára – sajnos Salamit elvesztettük egy durva szabálytalanság miatt, nem is értem az ilyen játékosokat, hogy miért kell így futballozni?! Ez nem pályára való! De így is le a kalappal Eugene előtt. 60 percet végig küszködött, úgyhogy minden tiszteletem az övé. Sajnos egy meg nem adott tizenegyes és egy sokak által vitatott lesgólt nem adtak meg a játékvezetők. Összességében szerintem jobbak voltunk, megérdemeltük volna a három pontot, de megyünk tovább és jövő héten szeretnénk Kerekegyházáról elhozni három pontot.

Ifjúsági eredmény: Kiskőrösi LC – Bácsalmási PVSE 0-1

Beniczki Dávid

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS