A Beatangrock Band és a Lucky Men zenekar koncertezett a rock-kedvelőknek az izsáki ZÖREY klubban 2020. március 14-én.

-Hirdetés-

A 2017 novemberében alakult ceglédi Lucky Men zenekar a rock és a hard-rock mellet más stílusú zenét is játszik. Repertoárjukban a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó, ismert rock zenekarainak dalai mellett saját számaik is helyet kapnak. A ZÖREY-ben, a 2018-óta állandósult felállásban léptek színpadra: Szendi ’Tofi’ Kristóf – ének; Sánta Zoltán – vokál és gitár; Barkóczy Richárd – szóló gitár; Zelnik Krisztián – basszusgitár és Jónás István – dob. A mostani dupla koncert, először fellépő zenekaraként, gyorsan felpörgették a rock-kedvelő közönség hangulatát…

A Betangrock Band, a tavaly őszi fellépése után, ötödik alkalommal koncertezik a ZÖREY-ben. Uzsorás Ádám kiválásával, Balogh László lett az egyedüli énekes, valamint Mirity Attila (szóló gitár), Szeles Zoltán (basszus gitár), Machács Gábor (billentyűk), Frankó Zoltán (dob) állandó tagok „hozták a kötelezőt”. Az első zenekar által megteremtett hangulatot továbbvíve, a közönség táncra perdülve és a zenekarral együtt énekelve az ismert dalokat, tették igazán felszabadulttá a rockos bulit…

A dupla koncert valódi hangulatáról, a Facebook-on láthatnak videofelvételeket.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS