Tavaly volt 60 éves dr. Kemény Lajos, szegedi orvosprofesszor, nemzetközi hírű bőrgyógyász. A Soltvadkerten felnőtt szakember az utóbbi évekig rendszeresen járt haza, találkozva a családdal, szüleivel és adott esetben a betegekkel is. Mára ez lecsökkent: édesapja, Soltvadkert díszpolgára 96 éves és már Szegeden él. A professzor úr a bőrklinikán lévő irodájában fogadott egy kis beszélgetésre.
Mikor döntötte el, hogy bőrgyógyászattal szeretne foglalkozni?
A szegedi Tömörkény Gimnáziumba jártam, és itt érett meg bennem a gondolat, hogy orvos leszek. Érettségi előtt szerettette meg velem a biológiát Iglódy tanár úr. Amivel megnyert, az a feltalálók és Nobel díjasok életrajza volt. Megannyi példa a tevékeny, kutató életre!
Próbáltam mindig keresni az újat. Erre orvostanhallgató koromban megvolt a lehetőségem: a tudományban kezdtem dolgozni. Másodéves koromtól kezdve tudományos diákköri munkát végeztem: bejártam dolgozni, megismertem a kutatások módszertanát, a Bőrklinikán dolgoztam.
Tudom, testvérei is Szegeden maradtak.
Igen, két nővérem már akkor Szegeden volt. Erzsébet zeneművészeti szakon professzor. Éva nővérem pedig a patológia professzora. Szüleink azon voltak, hogy a tanulás a jövő. Nem azt mondták tehát, hogy a földet, a gazdaságot vigye tovább valaki…
Olvasva a szakmai életrajzát számos tudományos eredményt láthatunk. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Ez konkrétan mit jelent?
Az MTA tagjának lenni a mai hazai tudományos életben a legnagyobb presztízsű rang. Az én tagságom szakmám és elhivatottságom alapján az orvosi osztályon valósult meg. Ennek elnyeréséhez ajánlók kellenek, akik a tudományos és a közéleti tevékenység alapján úgy gondolják, hogy az illető a legszűkebb elitbe beletartozhat. A tagság maga viszont egy csomó feladattal is jár: a tudomány népszerűsítése, szervezése ösztöndíjak elbírálása, a döntéshozók segítése. Ez egy lépcső a „rendes tagság” felé. Emellett tavaly választottak be az európai tudományos akadémiába is. Ez tudományos szervezés – európai szinten!
Dermatológia, azaz bőrgyógyászat. Ahogy olvasom, ennek megvan a maga szakmai társasága is…
Igen, ez a Dermatológiai Társulat, amely a bőrgyógyászokat tömöríti. Mintegy 900 főt számlál és hosszú éveken át elnöke voltam. Európai szinten is láthatónak és elismertnek kell lennünk! Van egy újságja, mely 1928 óta folyamatosan működik— ennek szerkesztője vagyok.
Ha kitekintünk a nagyvilágra, láthatjuk, hogy sajnos magas százalékban hagyják el az orvosok Magyarországot. Mennyire jellemző ez az ön szakterületén?
A bőrgyógyászat egy meglehetősen speciális szakma. Vannak vagy tízen, akik velem kezdtek a klinikán, sok mindent elértek a tudományos életben, majd kimentek külföldre és ott dolgoznak tovább, sőt: vezető funkciókat töltenek be. Tudni kell, hogy a Magyarországon végzett orvosok magas színvonalat képviselnek! Minden esetre ők kollégák maradtak ott is és komoly szakmai kapcsolatokat ápolunk velük.
A nagyobb baj máshonnan fenyeget!
Az elmúlt években óriási lett a belső elszívó erő: a bőrgyógyász kollégák inkább magánpraxisokba mennek el, ami a klinikai ellátást veszélyezteti. A bőrgyógyászatban ugyanis vannak olyan tevékenységek, melyek kezelése során nagyobb keresethez tudnak jutni, mintha az állami ellátás keretében dolgoznának. Ez például a ránctalanítás, a botoxos feltöltés, a bőrhibák korrigálása… Próbáljuk menteni a helyzetet: heti 2-3 napos részállások felvállalásával igyekszünk megteremteni azt a helyzetet, hogy a klinika színvonala megmaradjon. Emellett a pálya itt is elnőiesedik: valahogy a női kollégákat is meg kell tartanunk, akik több gyerek mellett jönnének vissza dolgozni. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt a magánszféra és a vállalkozói között!
Önnek több szabadalma van. Mire vonatkoznak ezek? Mi a kedvenc területe?
Alapvetően a fényterápiák és a különféle lézerkezelések területén alkottunk olyan újat, melyek részben szabadalmakban és védett eljárásokban csúcsosodtak ki. Ez tekinthető hobbinak is: milyen fény spektrumokkal milyen betegségek gyógyíthatók, hogyan lesz ebből gyógyterápia? Elmondható, hogy az elmúlt 10 évben egyre hatékonyabb eljárások alakultak ki.
A másik a nagy területem, a komoly gyulladással járó betegségek kezelése. Ide tartozik az ekcéma, a pikkelysömör, a súlyos akne, a pattanásos bőr. Az elmúlt 10-15 évben jelentős előrehaladás történt. Ezek biológia szerek: élő sejtekben történik a gyógyszerek előállítása (mint az inzulin esetében). A gyulladásért felelős anyagok célzott kiütését érjük el velük. Sokkal kevesebb mellékhatással sokkal súlyosabb betegségeket gyógyítunk így meg.
Injekciós készítményekről van szó: van olyan betegünk, akinek évi 4 db bőr alá adott injekcióval stabilan tisztán tartjuk a bőrfelületét. Korábban pedig tetőtől talpig tele volt pikkelysömörös tünetekkel.
2019-ben akadémiai szabadalmi nívódíjjal tüntették ki. Ez az eddigi életműre vagy konkréten egy jelentős fejlesztésre vonatkozik?
Inkább az eddigiek összességére! 36 szabadalmi belejelentésem van, melyek 9 terápiás területet fognak össze. Egy-egy ötlet, találmány elismertetése céljából azonban több szabadalomra is szükség lehet. A bejelentést ugyanis meg kell tenni az angoloknál, az ausztráloknál és a japánoknál… Ez egy világháló tehát, ami sok munkával jár: külön-külön kell megvívni a csatát.
Önmagában azonban egy szabadalom nem ér semmit. A bejelentés sok munka, sok küzdelem, sok pénz. Egyedüli emberként ez a csata megvívhatatlan, kell mögém egy háttér, egyetem, intézmény. És amikor majd valaki alkalmazni kezdi ezt a technológiát, azaz gyárt valamit, akkor lesz belőle kézzel fogható eredmény! De nem csupán nekem, hanem a klinikának és az egyetemnek is, hiszen ezek közös vívmányok!
A tudományos eredményeknél azonban sokkal büszkébb vagyok családomra: pedagógus feleségemre Dr. Keményné Dr Vincze Mártára, valamint gyermekeimre, Lajos fiamra, aki orvos és a Harvard Egyetemen (USA) végez kutatómunkát, valamint Márta lányomra, aki gazdasági matematikus, és jelenleg az Ausztráliában dolgozik.
Egy korábbi előadásában arról beszélt, hogy a magyarországi egészségügy nagyrészt bizalmi kérdés. Tehát nem a gyógyszerektől gyógyulunk?
Véleményem az, hogy az orvos és a beteg közti kapcsolat nagymértékben meghatározza a kezelés eredményét. Nem elegendő egy hatékony gyógyszer felírása. Ha nincs empátia a beteg felé, a beteg részéről pedig bizalom, akkor nincs gyógyulás. Mivel sietek és nem magyarázom el neki, hogy mi hogy működik, akkor a beteg a tájékoztatót olvasva még le is mond a gyógyszerről. Hogy miért? Csupa rosszat olvas benne mellékhatásként. Ez viszont csak egy általános tájékoztató! Szól az afrikainak, az európainak, az ázsiainak… Éppen emiatt a betegek 50 %-a nem váltja ki a receptet, amit az orvos felír! Vagy ha ki is váltja, nem szedi megfelelően gyógyszerét. Aki pedig eljutott a gyógyszer szedéséig, annál hónapról hónapra feleződik a szedési fegyelem. Elfelejti, kimarad, „amúgy is egész jól vagyok már”… De ezeket a gyógyszereket valamiért így találták ki és így is hatnak! A beteg együttműködése nélkül viszont nem fog sikerülni a dolog.
Csak a gyógyszer?
…na meg a járulékos gondok — teszi Kemény doktor már a búcsúzáskor. — Kezeletlen lábszárfekély? 50 kiló plusz? Nem akarom fölrakni ezt a szoros fáslit? De a napi egy doboz cigit azért csak elszívjuk? Van még mit javítanunk és javulnunk, mivel a teljes gyógyulást, a hatékony orvosi ellátást ez a felfogás jelentősen hátráltatja.
Káposzta Lajos
