„Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét, olvasnia egy kis költészetet, és néznie egy csodás képet, hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből, és észrevegye a szépet, amit Isten ültetett az ember lelkébe.” – írja Goethe.
Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára javaslatára március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlése nyilvánította a Költészet Világnapjává.
Az UNESCO (az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1999-ben azzal a céllal jelölte ki ezt a napot, hogy “költői kifejezés révén támogassa a nyelvi sokféleséget és növelje a veszélyeztetett nyelvek megismerésének lehetőségét”.
Célja a költészet olvasásának, írásának, megjelentetésének és oktatásának előmozdítása az egész világon, és – amint ezt az UNESCO eredeti nyilatkozata is kimondja – “újra felismerni és lendületet adni a nemzeti, tájegységi és nemzetközi költészeti mozgalmaknak”.
A versírásról, a költészetről sokan, sokféleképpen vallanak íróink, költőink közül.
A magyar költészet talán legkiemelkedőbb alakja, Petőfi Sándor (1823-1849) így fogalmaz a költészetről:
Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál hamis próféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
(A költészet)
Forrás: https://hu.wikipedia.org/, https://montazsmagazin.hu/
Kiemelt kép: illusztráció
Kutyifa Icu
