Írta: vira

Néhány napja sor került –a rendkívüli helyzetre való tekintettel- az első, tanárok közötti online videokonferencia értekezletre a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában. A tapasztalatokról kérdeztük Lasztovicza László főigazgatót, aki az alábbiakban megosztja élményeit, véleményét ezzel kapcsolatosan.

-Hirdetés-

A COVID-19-es járvány napról napra nagyobb területen fertőz és exponenciálisan növekszik a fertőzöttek száma is. Úgy ítéltem meg, a Kiskőrösi Tankerületi Központtal egyeztetve, hogy a kollégák egészségének megóvása érdekében megoldást kell találunk arra, hogy a személyes találkozást a legminimálisabbra tudjuk szorítani, de ne vesszen el a kapcsolat a tanári karral sem.

Korábban – az egészségügyi vészhelyzet kihirdetését követően- a Polgármester Úrral, a Kiskőrösi Tankerületi Központ Igazgató Asszonyával az intézmények vezetőivel a tanulók digitális távoktatás lehetőségeit már megbeszéltük és annak megfelelően folytatódott a munka.A tanárok, diákok, szülők már nagyszerűen alkalmazkodtak az új helyzethez, de a tanári kollektíva egyben tartására és munkájuk minőségének ellenőrzésére, fenntartására is ki kellett találnunk valamit.

Aminné Szabó Ildikó

Megkértem intézményünk, illetve a tagintézményeink közös rendszergazdáját, Hirsch Mátét, hogy találjunk erre is megoldást. A szóba jöhető jó néhány programból a Cisco Webex Meetings-et választottuk, amelyet a 2020.03.23-i értekezleten használtunk élesben először. A korábbi tesztek azt mutatták, hogy könnyen telepíthető PC-re és okostelefonra is, ezáltal bármilyen platformról elérhető.

A legnagyobb előnye, hogy nem csak videót és hangot tud kezelni, hanem a képernyő megosztására is képes. Ezt az előnyét nem csak egy értekezleten lehet hasznosítani, hanem az oktatásban is. Első körben az emelt angol oktatásban vezettük be, ahol a képernyőn a tanár kivetíti a diákoknak a feladatot, vagy multimédiás tartalmat, így olyan érzetük van, mintha valóban az iskolapadban ülnének, és egy projektoron követnék a feladatot, valamint a tanár magyarázatát.

Vágvölgyiné Jaksa Mónika online órát tart

Aminné Szabó Ildikó és Vágvölgyiné Jaksa Mónika már több tanórát is tartott ilyen módon. (Lásd képek)

Az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak és nem csak a gyerekek, hanem a szülők is meg vannak elégedve ezzel a módszerrel. Nem elhanyagolható az sem, hogy teljesen ingyenesen használható, így többletköltség semmilyen oldalról nem merül fel.

Bízom benne, hogy a kezdeti lelkesedés után is arra törekszik majd minden érintett, hogy a ránk váró jó néhány kényszerűen otthon töltött hetet a tanulók ne szünidőként, hanem megtartva a tanulás és a pihenés egyensúlyát valóban úgy éljék meg, mintha iskolába járnának.

A program az intézményvezetői munkát is megkönnyíti, hiszen a munkaközösség vezetők, vagy jómagam is meg tudom kérni a kollégát, vagy kollégákat hogy mutassák be a gépükön, hogyan haladnak egy-egy osztályban, milyen digitális eszközöket és hogyan használnak, vagy a számonkérés milyen módon történik.

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani minden gyereknek, szülőnek, kollégának, segítőnek, hogy ennyire pozitívan, lelkesen állnak hozzá az oktatához ebben a rendkívüli helyzetben is. Rengeteg többletmunkát kíván minden résztvevőtől a digitális tanulási, oktatási munka.

Arra ösztönzöm a nevelőket is, hogy válasszák ki a temérdek lehetőség közül azokat a digitális tartalmakat, oktatási módszereket, amelyek leginkább illenek az osztályukhoz, tantárgyukhoz és a gyerekek egyéni képességeihez.

A szülőktől sok-sok türelmet, odafigyelést és segítséget kérek. Tudom, hogy nehéz tanítani, főleg a saját gyermeket, ráadásul ilyen, mindenki számára nehéz helyzetben, de ha kialakul az új digitális kommunikáció, tanulási-, tanítási rend, azt majd később a hagyományos oktatásban is tudjuk használni és kamatoztatni.

Mindenkinek további jó egészséget-, munkát- és kitartást kívánok!

Kiskőrös, 2020.03.24.                                                                    

Lasztovicza László
Kiskőrösi Bem József Általános Iskola
főigazgató

MEGOSZTÁS