Szeitz Tibor mentő technikus több mint harminc éve űzi a mentős szakmát. Látott már sok mindent mentős életében. Az interjúból kiderül többek között az is, hogy nagyon szereti a szakmáját.
Továbbá kitértünk vele barátaira, a sportra, a kezdetekre, érdekes sztorikra és például a Vöröskeresztes munkájára is. Olvassátok el ezt a beszélgetést, nagyon megéri!
Kezdjük az elején. Mindig is mentős szerettél volna lenni?
Eszembe sem volt mentősnek lenni. Első szakmáim gépszerelő és karbantartó géplakatos voltak. Majd másfél év katonaság után anyaggazdálkodó és raktárvezető szakmát szereztem. Itt is, ott is dolgoztam. De voltam portás és teherautósofőr is. Közben pedig másod-, harmad-, és negyed állásban pizzafutár, kertész, óriásplakát ragasztó, ablakpucoló és több szakmában segédmunkás is. Vízszerelő, kőműves és ácsmesterek mellett bőven volt rálátásom a fizikai és az irodai munkára is. Helytálltam mindenhol, de egyikből sem szerettem volna nyugdíjba menni.
Hogyan sikerült ebbe a szakmába belecsöppenned?
Az azóta már megszűnt Rubin ruhagyárban dolgoztam, amikor az egyik varrókislányt rendszeresen meglátogatta egy nagyon szimpatikus, fiatal és energikus mentős srác. Mindig mosolygott, és ragyogóan állt rajta az egyenruha. Én pedig sóvárogva néztem, ahogy beszáll az akkor még hófehér, és nagy tiszteletben álló Nysa mentőautóba. Ő hozta meg az “étvágyam”! Mentős akartam lenni és pár hónap múlva az lettem. Csak később derült ki, hogy milyen tragikus áron. Ugyanis pont az említett, és akkor számomra még ismeretlen fiatalember helyére kerestek mentőápolót, mert ő nem sokkal az utolsó találkozásunk után, súlyos motor balesetben lebénult. Még csak 18 éves volt.
Ha jól sejtem ez az úriember volt Berta-Somogyi Attila? Mesélnél kettőtök kapcsolatáról?
Igazán közelről csak jóval később ismertem meg. Elmondtam neki, hogy neki köszönhetem, és örökké hálás leszek ezért az életre szóló szenvedélyemért. És azt is, hogy végtelenül sajnálom, hogy nem lehettünk kollégák. Én azóta is – közel 30 éve – igyekszem méltó utódja lenni ebben a csodálatos szakmában.
Attilának közben családja lett, és jó példát mutatnak a világnak az életükkel! Rendkívül büszke vagyok rá, hogy a barátomnak mondhatom.
Néhány éve gyakran „futottunk” együtt, amit Attila működő lábak hiányában, úgynevezett handbike-al végez. Számtalan félmaraton, maraton és ultra táv (45-50 km) is szerepel már trófeái között (pl. a Kuti Zoli féle Kecskemét – Kiskőrös közötti jótékonysági futások is). Szívesen tesz eleget bárki felkérésének, ha motivációt, lelkesedést adhat egy-egy előadásával.
Közelebbről is megismerhetitek Őt, a Youtube csatornámon!
30 éve vagy mentős, hogy változott ez a szakma az évek alatt?
Óriási változásokon ment keresztül 1990 óta. Míg a szinte üres Nysa mentőautók korszakában, felszerelés és szakmai háttér hiányában, egy kritikus állapotú beteg élete vidéken a „gázpedál terápián” múlt, addig ma már a helyszínen elkezdjük a gyógyítást. Rengeteg szakmai és eszközös fejlesztésen ment át, és megy napjainkban is az Országos Mentőszolgálat. Nem telik el hónap úgy, hogy ne tanítanának nekünk valami újat. A koronavírus megjelenése óta ez még csak hatványozódott. Nemzetközi szinten is a legjobbak között van a magyar életmentés. Nemcsak szakmailag, hanem szervezettségben is (a ma már trendinek számító kritizálások ellenére is).
Érdekes sztorik, amiket persze el is mesélnél szívesen?
Szerencsére nem csak haldoklókkal és tragikus balesetekkel találkozunk. Aktív résztvevői vagyunk születésnek, és „feltámadásnak” is. Hálás szívvel gondolok vissza jó néhány esetre.
Például amikor egy nagy családi rendezvényen eszméletlenné váló cukorbeteget állítottunk talpra a helyszínen úgy, hogy még a kórházba sem kellett bejönnie. Az először nagyon megriadt család olyan boldog volt, hogy a beteg ellátása, és az utána következő papírmunka után frissen sütött palacsintával kínált bennünket, amit a beteg csak nézhetett, a diabétesze miatt.
Vagy amikor az idős, törékeny mamikát helyszűke miatt ölbe kapva vittem ki a hordágyra, és ő panaszkodás helyett csak ennyit mondott: „nem vittek így az esküvőm óta”.
De örök emlék marad a helyszíni szülés-levezetések egyike is. 15 évvel ezelőtt az autómban született meg egy kislány. Egyszer, kétszer voltam még érte kiskorában, de nem ismerném már meg. Ő nemrég megkeresett és meghívott a saját ballagására.
Volt egy érdekes kátyús képed. Ezt is elmesélnéd?
Szeretek lefotózni és kiposztolni meglepő, vagy vidám dolgokat a közösségi oldalamon, hogy mosolyt csaljak az ismerőseim arcára. Így készült egy szelfi-m is, amikor a lányomat vittem a reptérre. Bugyi után egy ramaty minőségű, de forgalmas úttest egyik kátyújában térdelek. A térdem eltűnik benne, ezért úgy látszik, mintha combig érne a gödör. Egyszerű poénnak indult, de felkapta a világháló. Másnap már ötvenezres megosztása volt, és benne volt az országos híradókban, és ismert újságokban is. Akkora port vert fel az ügy, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményt adott ki, amiben a negyven éve elhanyagolt út felújítását ígérték meg. Hálás környékbeli lakosok tömege foglalta imába a nevem ezen eset után. A kép azóta többször körbejárta a világot, sok országból visszaküldték nekem. Legutóbb éppen a Hollandiában tanuló lányom látta meg, egy ottani közkedvelt médiafelületen.
A Logikus Elsősegély a te kezdeményezésű programod. Erről is beszélj nekünk?
Így igaz! És rendkívül büszke is vagyok a „Logikus Elsősegély” népszerűségére.
Mentős munkám során naponta tapasztalom, hogy mennyire nem tud egy átlagember segíteni, ha váratlanul összeesik mellette valaki. Legtöbben lefagynak, még akkor is, ha a számára legfontosabb ember élete múlik az ő gyors segítségén – pontosabban annak hiányán. Pedig mindenki tanult már valahol elsősegélynyújtást. Ha máskor nem, akkor a jogosítvány megszerzésekor. Akkor mégis miért van ez?
Meggyőződésem, hogy ez leginkább az elavult oktatási módszerekre vezethető vissza, amiknek köszönhetően több-kevesebb sikerrel levizsgáznak ugyan a tanulók, de nem szereznek magabiztos gyakorlati tudást. Ezért félnek bármit is cselekedni valódi baj esetén.
Éppen ez a nagysága a “Logikus Elsősegély” oktatásának. A trükkje az, hogy bonyolult és szigorú szakmai előírások helyett én igyekszem egyszerű nyelvezettel átadni az életmentő tudást. Bárki által könnyedén megérthető és élvezetes formában. A józan paraszti logikát adom át az oktatásaimon, munkahelyeken, autósiskolákban, sportegyesületeknél, szerte az országban és még határainkon túl is. Mert csakis ez az, ami meg is marad a fejekben, még hosszú évek múlva is.
Nemrég éppen itt, Kiskőrösön a Kurta Csárdában is tartottam egy mini képzést, egy vállalkozói fórumon.
Mondtam ugye, hogy mentősként nem csak a tragikus végzettel találkozunk, de ha mégis, akkor abból is igyekszem szellemi profitot termelni, a tapasztalataimat elraktározni, és felhasználni a későbbi munkámban. Ezen kívül minden lehetséges fórumon megosztani a tanulóimmal, vagyis az „utca emberével”. Ehhez csodafegyverként felhasználom a népszerű közösségi médiákat is, ugyanis a weblapom mellett Logikus Elsősegély néven üzemeltetek Youtube csatornát, valamint Instagram, Pinterest és Facebook oldalakat is. Ezeken rendszeresen adok élvezetes és pofonegyszerű túlélő tippeket a követőimnek. Még nincs egy éve, hogy belevágtam, de már több mint 8000-en csatlakoztak hozzám.
Mindennek köszönhető, hogy már sok-sok tanítványom maga is mentett életet, amikor váratlanul úgy hozta a szükség. Néhányuk sikeréről olvashattok is a blogomban.
Talán ezen hozzáállásomnak is köszönhetem, hogy mára már jó néhány ember mondta, hogy miattam lett, vagy szeretne mentős lenni.
Köztudott, hogy felségeddel mindketten az egészségügyben dolgoztok. Hogyan segítetek az embereknek?
Így igaz. Feleségem a Magyar Vöröskereszt kalocsai vezetője. Hozzám hasonlóan Csilla is rajong a munkájáért, és szívvel-lélekkel végzi, míg én az egészségügy szakmai részét viszem, az Ő munkája elsősorban a szervezés, és a toborzás. Véradásoknál, rászorulók megsegítésénél, hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásánál, vagy éppen iskolai elsősegélyversenyeknél és vizsgáztatásoknál.
De rajta keresztül talált rám a helyi nyugdíjas egyesület is, akik egy tagtársuk váratlan halála után szerettek volna megtanulni életet menteni. Vagyis nagyszerűen egészítjük ki egymást. Sőt! Nagyon sokszoros véradók is vagyunk, így ebben sem csak vizet prédikálunk. Ezek összessége járulhatott hozzá, hogy tavaly egy Kalocsa környéki „polgári” szavazás után, mi is az „Év Embere díj” jelöltjei lehettünk.
Életed része a sport is. Hogyan és miként?
Bár mindig része volt az életemnek némi sport, de profi nem lettem egyikből sem. Úsztam, kerékpároztam, kondizgattam, meg 2-3 kilométereket kocogtam néha. Aztán 2014-ben a „Kalocsai Földönfutók” nevű lelkes helyi amatőr futócsapatba botlottam. Nekik köszönhetem, hogy következő ősszel az 50. életévemben sikeresen teljesítettem életem első maratoni futását, ami ugye több mint 42 km.
Azóta ismét mérsékeltebben űzöm a testedzéseket, de soha nem hagyom abba. Egy ilyen stresszes szakmában, mint az enyém, a hosszú és egészséges élet egyetlen garanciája, ha rendszeresen ki tudsz kapcsolni, és ki tudod mozogni magad.
Van olyan személy, akire esetleg felnézel?
Nekem sok példaképem van. Mindig felfigyelek arra, ha valaki szenvedélyesen végzi a feladatát, legyen az takarítónő, munkahelyi vezető, vállalkozó vagy előadó. Az ilyen emberek a példaképeim. Nézzünk néhány ismerősömet: életigenlésben a már említett Berta Somogyi Attila, vagy Lakatos Norbi barátom, a „Vak lufis”. Kommunikációban nagyon jó Győrfi Pali például. Vagy ott van a közismert „Jocó bácsi” barátom, a beszédhibás tetkós történelem tanár, akivel mindketten az „élménypedagógia” elkötelezett hívei vagyunk.
Sok értékes ember mellett velük is találkozhattok egy-egy érdekes videóban a csatornámon.
Ehhez egyáltalán nem kell Caesarnak lenni, és szeretnék jómagam is sok embernek példaképe lenni.
Miért szereted ezt a szakmát és mi a célod vele?
Hogy miért szeretem, azt magam sem tudom. Vannak erre ismert közhelyek, de szerintem ez inkább valami kémia, mint a szerelem. Akkor szeretsz valamit vagy valakit igazán, ha nem tudod megmagyarázni. Csak magáért a létezéséért.
A célom viszont nagyon is tudatos! Mentősként is szeretnék megmaradni sok-sok ember legszebb emlékei között. De a „logikus” elsősegély oktatással utat akarok mutatni a jövőnek is. És minél mélyebb nyomot hagyni magam után a világban!
Öröm volt hallgatni Tibi, ahogyan beszélsz a szakmádról, az életedről és a barátaidról. Egy remek embert ismerhettem meg benned. Köszönöm ezt a sok témát érintő interjút.
-Beniczki Dávid-
