Írta: vira

Faragó Gábor, nyugállományú hivatásos katonaként, szülővárosába hazaköltözve, kapcsolódott be Izsák közéletébe. Főképpen a városban megvalósuló programok népszerűsítésében és az azokról történő beszámolók készítésében vállalt szerepet, amelynek kapcsán került kapcsolatba a VIRA.HU-val. Most, hogy betöltötte a hetvenedik életévét tőlünk is nyugdíjba vonul…

-Hirdetés-

Faragó Gábor 2016 novembere óta tudósította a VIRA.HU-t Izsákról és a környező településekről. Ez idő óta 450 alkalommal jelent meg tudósítása, és 260 programajánlója úgy tízezernyi képpel kísérve. Nehéz fényképet találni olyanról, aki rendszerint a fényképezőgép mögött áll. Szövegen belül is csak egyszer szerepelt a neve, a város 2019-évi kitüntetettjei között az Izsákért Emlékplakettel elismertek névsorában.

A kitüntetés kapcsán kérdezem, hogyan indult az a munka, amiért az elismerést kaptad?

A Tegyünk Izsákért Egyesület megalakulásakor, 2012-ben kapcsolódtam be Izsák közéletébe. Az egyesületben, a városban megvalósuló programok „összehangolásával” kezdtem foglalkozni. Ennek érdekében hoztuk létre az Izsáki Civil Kerekasztalt, amely körül azok a szervezetek, aktivisták és vállalkozások foglaltak helyet, akik a rendezvényeikkel a város életét gazdagították. Ennek a lokálpatrióta együttműködésnek eredményeképp sikerült létrehozni egy interneten elérhető naprakész programtárat. Az eseményekről a havonta megjelenő Izsáki Hírekben, illetve a Facebook tudtunk hírt adni, ami később VIRA.HU-ra tevődött át.

Miben hozott változást a portálunk beindulása?

Nagyon sokban! Egyrészt, az internetezők egy része nincs fenn a Facebook-on, másrészt nemcsak szélesebb elérhetőséget, hanem minőségileg is jobb lehetőséget adott a programokról szóló tudósításoknak.

Tudósítóként miben látod ezt a minőségi változást?

A VIRA.HU, online magazin jellegű megjelenése révén nagyobb jelentőséggel bírt, mint egy Facebook poszt. Több lehetőség van a szövegben történő kiemelésekre, ami egy tudósításnak a lételeme, hiszen a puszta hírleíráson túl benne van a tudósító személyes jelenléte is. A galériában a fényképek is jobb minőségben jelennek meg. Ezzel együtt a legfontosabb dolog az értékek közvetítése.

Mit értesz ez alatt?

Nagyon fontos, hogy azok a szereplők, akik a közösségért tesznek valamit, kapjanak visszajelzést, hogy amit tesznek az értékes, hasznos, és szükség van rá. Természetesen egy rendezvény résztvevőitől rögtön megkapják ezt a visszajelzést, de jó lenne, ha erről más is értesülne. Na, erre való a média. Lehetőleg minél előbb, hogy az esemény élményét tovább erősítse, Erre a portál tökéletesen alkalmas.

És amit még kiemelnék: nagy tömeget vonzó eseményekről mindig sok beszámolót láthatunk, de vannak kisebb nézettségű rendezvények is, amelyek szintén igazi értékhordozók. Egy kisebb létszám előtt megtartott színvonalas előadást, vagy egy felszabadult élményt adó rendezvényt, ugyanolyan fontosnak kell(ene) tekinteni. „A kicsik hozzák az eredményeket, a nagyok csak a rekordokat” gondolat azt jelenti, hogy egy igazi közösség építéshez mindenkire szükség van.

Csak tőlünk köszönsz el, vagy az izsáki média megjelenéstől is?

Mindenkitől! A VIRA.HU megjelenésével az Izsáki Civil Kerekasztal működése annyiban változott, hogy a korábbi rendszeres összejöveteleket felváltotta a HIRportál Izsák Facebook oldalon (több, mint 1300 követővel) és az Izsáki Programtár Google naptáron történő együttműködés. Ebben a három médiamegjelenésben volt szerepem, ahonnan március 31-el nyugdíjba készülök.

Az izsákiak természetesen nem maradnak „hírek nélkül”. Továbbra is havonta fog megjelenni a megújult, magazin jellegű Izsáki Hírek. Várhatóan a közeljövőben fog megújulni a város honlapja és rendeződik az önkormányzat jelenléte a közösségi médiában is. A VIRA.HU is fog találni olyan tudósítót, aki Izsákról küld beszámolókat…

Kivételes alkalom, amikor emlékfotó is készült a tudósításról.

Kutyifa Icu

MEGOSZTÁS