Megváltozott családi körülmények — faluhelyen is.

Kimondhatjuk, hogy sok esetben nincs már különbség aközött, hogy valaki falun vagy városban él. Ha kertes házban is lakik a család, egyre ritkább a konyhakert és az állattartás: ma már a legtöbben más életformát, más munkakultúrát követnek. Divat lett a díszkert. Emellett az a jellemző, hogy a növénytermesztés az aszályos nyár, az állattartás pedig a távollétek miatt nem végezhető gazdaságosan.

-Hirdetés-

Aztán bejött a koronavírus: mit együnk, mit dolgozzunk, hogy szervezzük az életünket? Sok helyen az elmagányosodott idősek még magányosabbak lesznek. Eddig kapták az ételt a menyüktől, lányuktól, most pedig ez megszűnt. Aztán azok a munkások, akik eddig étterembe jártak menüzni, most nem, vagy csak korlátozott körülmények között tehetik ezt meg.

Ételkiszállítás

Ezt találta ki a bócsai önkormányzat. A falu központi konyhája néhány éve újult meg: modern főző- és sütőberendezések kerültek az intézménybe. Így nagy mennyiségben készíthetők el az ételek, szakképzett személyzet keze által. Tekintettel a kialakult helyzetre úgy döntött az önkormányzat, hogy bevezeti az ebéd kiszállítás szolgáltatást. A munkanapokra megrendelhető, kétfogásos menüebéd alacsony, mondhatni önköltségi áron kerül az asztalra.

A szolgáltatás ezen a héten hétfőn elindult, és akár elvitelre, akár kül- és belterületen díjtalanul házhoz szállítva igénybe vehető. Mint Szőke-Tóth Mihály polgármester elmondta, a céljuk a segítség. Mivel még nem forrta ki magát a dolog és a háztartásoknak is bele kell rázódniuk ebbe az új rendszerbe, igyekeznek rugalmasan kezelni a problémákat és a kéréseket. Az ebédigényt legkésőbb az igénybe vételt megelőző munkanapon 12:00 óráig kell bejelentetni az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Telefon-on: 06-78-453-110, 06-30-743-34-01

 e-mail címen: bocsaph@t-oline.hu

A fizetés utólag történik.

Azért a mamáknak is marad feladat…

Elvitel hétköznapokon 11:00-13:30 lehetséges az önkormányzat konyhájáról (6235 Bócsa, Kecskeméti út 1.). Az ételhordót és a csere ételhordót az Önkormányzat biztosítja díjmentesen.

A következő adatok szükségesek az ebéd megrendeléséhez: név, születési hely, idő, anyja neve, TAJ szám, lakcím, telefonszám.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS