Odakinn tavasz van, szemünk előtt éled a természet. Közeleg az ünnep, a Húsvét, amely a remény, az örök újjászületés, a megújulás, a keresztény világ legnagyobb ünnepe, amikor várjuk az Úr Jézus feltámadását.

Napjainkban az emberek lelkére sötétség, félelem borul a világon keresztülszáguldó járvány miatt. Minden biztatásra szükség van, ami reményt kelt, hogy valahogy túljutunk majd ezen a megrázó eseményen. Csiszér László – aki az Új Jeruzsálem Közösség tagja, a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa – zenéjével vigasztal és közvetíti, hogy az égiekben még a nehéz időkben is bízhatunk.

Erről a különleges küldetéséről kérdeztem.

Mit jelent számodra a zene, honnan ered a muzsika szeretete?

-Hirdetés-

-A zene Isten ajándéka, tőle kaptam ajándékba azért, hogy az Ő dicsőségére használjam és eszköz lehessen a kezemben, amely által megfogalmazom az imádságomat. Ma már teljesen Istennek ajánlottam ezt az adottságomat és arra törekszem bensőmben, hogy úgy zenéljek és énekeljek, hogy az kedves legyen előtte. Isten után ezt az ajándékot édesapámtól örököltem. Mivel ő kántor volt több mint 40 éven át, abban nőttem fel, hogy néztem, hallottam őt, ahogy a templomban, majd otthon a házi harmóniumon gyakorol és énekel. Kisgyermek koromban én is a harmóniumon kezdtem el felfedezni a zene világát, és egyre jobban magával ragadott a zene szépsége és mélysége, no meg az, hogy önfeledten énekelhettem.

Mi indított erre az elhatározásra?

-Gyermekkoromtól kezdve ott volt a szívemben egy őszinte vágy, hogy Istennek szolgáljak. Ahogy nevelkedtem, elkezdtem keresni, hogy milyen módon tehetném ezt. Egy időben úgy gondoltam, hogy pap leszek. Amikor mégsem úgy alakult, elkezdtem bálokban, lakodalmakban zenélni. Egy nap a gitártanárnőm elvitt Csíksomlyóra egy akkor induló hittan csoportba, ahol sok fiatal volt nagyon vidám légkörben, együtt énekeltek, zenéltek Istennek. Ott ragadtam, és ekkor kezdett felsejleni bennem, hogy gitárral a kezemben én is szolgálhatom Istent. Itt alakult meg az első zenekarunk is. Később, 1995 nyarán Rómába mentem egy két hónapos lelkigyakorlatra. Itt történt egy óriási változás az életemben. Ahogyan Mózes Istennek adta a botját, továbbra is Mózes kezében volt, de Isten eszközeként. Azon a nyáron én is ugyanígy adtam Istennek a zenei tehetségem, hogy Isten eszközévé legyen. Ami a tanulmányaimat illeti, hét évesen kezdtem a zeneiskolát brácsa szakon, majd ötödik osztálytól kötelező volt zongorát is tanulni. Később iratkoztam be a gitáriskolába. A báli zenekarunkban szükségünk volt dobosra, emiatt kezdtem el dobon is gyakorolni.

Mint szerző, előadó, milyen célokat, feladatokat tűzöl ki?

-A legfontosabb cél, hogy a zenét, mint eszközt Isten szolgálatába állítsam. Eszköz abban is, hogy elvigyük az örömhírt egyre több emberhez. Többnyire a magyarlakta területeken járunk templomokba, művelődési házakba, iskolákba, de van, hogy az utcán van a színpadunk. Fontos cél továbbá, hogy bevonjunk olyan fiatalokat is, akiknek a szívében ott van a küldetés, hogy maguk is belenövekedjenek ebbe a szolgálatba. Ha csak a Szentírás lapjait nézzük is – olvashatjuk, hogy Isten népe hogyan ünnepel, milyen hangszereket használnak a tánc, az ének, a taps és minden más mellett – elfog bennünket is a vágy, hogy olyan módon ünnepeljük Istent, ahogy azt a zsoltárokban látjuk.

Vannak-e társaid ebben a szolgálatban? Kik? Hogyan?

-Igen, vannak, hiszen Jézus is közösségben szolgált. Alapfelállásban négyen szolgálunk együtt, mint zenészek, de van több társunk, akik a munkájuk mellett jönnek velünk, amikor csak tudnak. Épp most egy nehéz időszakon megy keresztül a zenekar, hisz volt egy támogatásunk, mely által főállásban tudtunk dolgozni. A jelen gazdasági helyzetben ez megszűnt, így most hitben újra ki kell lépnünk a vízre.

Van kedvenc dalod az általad előadottak közül?

-Minden dalt szívből jövő örömmel énekelek Istennek. Természetesen vannak időszakok, amikor egy-egy zene mélyebben megérint. Most nagyon aktuális a „Meghívtál, hogy vízre lépjek” című dal. De ami mindig is közel állt hozzám, az az „Atyám, Istenem a te szerelmed hozott létre engem…” kezdetű szerzeményem. Akárhányszor eléneklem, újra átélem, hogy az Atya Isten tökéletesen szeret engem, az ő gyermeke vagyok, közel jön hozzám és átölelt. Hiszen ő akarta, hogy legyek és ahogy a dalszöveg is mondja „édesanyám méhében már ő szőtte a testem” – az ő műve és az ő alkotása vagyok.

Milyen eseményeken tudsz általában találkozni a hallgatóságoddal?

-Kecelen minden hónapban egy kedd estén összegyűlünk énekelni, imádkozni a városért. Az a vágyunk, hogy minél több ember megismerje Jézus Krisztust, hogy megtapasztalják a megbocsájtást és az új életet, ami belőle fakad. Az alkalom neve ezért is „Újuljatok meg”. Rendszeresen szolgálunk az Új Jeruzsálem Katolikus Közösségben Budapesten, csarnokokban az „Ez az a nap” rendezvény keretein belül. Egy nagy vágyunk, hogy a most elkészült Puskás Ferenc Arénában is egy napon 60-70 ezer emberrel együtt ünnepeljük Istent.

Kecelen milyen események alkalmával lehetett hallani a közelmúltban?

-A keddi alkalmakon túl havonta van egy gitáros szentmise, valamint az iskolai lelki napokon, tanévnyitó és -záró szentmiséken is igyekszem ott lenni, ha lehetőség adódik. A missziós kereszt jelenlétében volt a közelmúltban egy dicsőítő imádság, de rendszeresen szervezünk lelkigyakorlatokat is, melyek általában hétvégi események. Létrehoztuk Kecelen az Ifjúsági Zenei Központot, ahol a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy kipróbálják a hangszereket, gitárt, zongorát, dobot és ütős hangszereket, valamint a mikrofonba való éneklést. Szeretnénk zenekarokat létrehozni, kis koncerteket szervezni, felvételeket készíteni a gyerekekkel és arra inspirálni őket, hogy saját dalokat írjanak.

Jelenlegi helyzetben szünetelnek a koncertek, összejövetelek, események. Hogyan tartod most a kapcsolatot a közönséggel?

-Ezt az időt szeretnénk kihasználni arra, hogy elkészüljön egy új lemez. Új dalokat rögzítünk – hála Istennek kettő már el is készült. Szeretnénk élőben is dicsőíteni web stream-en keresztül, hogy ilyen módon is együtt tudjunk imádkozni, és az elmaradt koncerteket legalább valamelyest megpróbáljuk pótolni.

A közelgő Húsvét kapcsán, hogyan készülsz lelkiekben? Mit tudsz mondani az embereknek biztatásul ezekben a nehéz időkben?

-Így Húsvétra készülve az legyen a szívünkben, hogy Jézus feltámadt és él. A betegség, amit most tapasztalunk, általa már legyőzetett. Hisszük, hogy az Ő hatalma ebben is meg fog mutatkozni, hiszen ahogy Ézsaiás próféta mondja „a mi betegségeinket ő hordozta”. Ez az időszak ugyanakkor egy eszköz Isten kezében, hogy a szívünk megtisztuljon. Nézzünk magunkba őszintén, és mindazt, ami nem tetszik Istennek, tegyük le, engedjük el. A legpusztítóbb vírus a bűn, melynek Jézus az ellenszere. Ő boldog életet szán nekünk, engedjük, hogy segítségünkre legyen ebben!

-Varga Eszter-

MEGOSZTÁS