Csővári Melinda és férje, Torgyik Tamás évek óta járják a világot és ez most, a koronavírus-járvány ideje alatt sincs másként, azonban kétségtelen, hogy a kialakult helyzet az ő életükre és munkájukra is hatással van.
Melindával beszélgettem.
Mesélj egy kicsit rólatok, illetve arról, hogy mióta dolgoztok kamionsofőrökként?
Orgoványi származású vagyok, ahol egy paraszt családban nőttem fel. Többek között ebből is kifolyólag mezőgazdasági technikumot végeztem, de csak keveset dolgoztam a szakmámban a családom jóvoltából. Később Kaskantyún postai kézbesítőként dolgoztam, majd Kiskőrösön folytattam a munkát, amit egészségügyi okok miatt abba kellett hagynom. Időközben megismertem a férjemet, aki már akkoriban is sofőrként dolgozott a Tóth&Torgyik Trans Kft.-nél. Sokat tanakodtunk azon, hogy mihez is fogjak, hiszen nem szerettem volna az egész napomat a „négy fal között tölteni”, viszont az is zavart minket, hogy keveset tudunk együtt lenni. A döntésben az is segített hogy a fiús szakmák mindig is jobban vonzottak, hiszen már gyermekként is nagyon szerettem gépészkedni, vagy vezetni, így amellett döntöttünk végül, hogy én is megcsinálom a C+E kategóriás jogosítványt. 2016 decemberében, a sikeres jogosítvány megszerzése után azonnal munkába is álltam a párom szárnyai alatt, a Tóth&Torgyik Trans Kft.-nél. Az ezt következő évben, kalandvágyból és mert én is szerettem volna világot látni, céget váltottunk, majd ezt követően 3 évig egy repterezős cégnél dolgoztunk. Ezáltal lehetőségünk volt bejárni Nyugat-Európa majdnem minden repterét, igaz annak is csak a teherszállítós részét. Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen a pihenő időket kihasználva nagyon sok szép helyre eljutottunk. Aztán úgy hozta az élet, hogy az itthoni teendőink miatt céget váltottunk újra, mert a – 3 hét kint/ 1 hét itthon- munkarend mellett jóformán semmit sem tudtunk elintézni. Ezt meghallván volt főnökünk felajánlotta nekünk, hogy dolgozzunk ismét neki, így 2020 februárjától újra a Tóth&Torgyik Trans Kft.-nél végezzük a szállítmányozást.
Miért pont ezt a szakmát választottátok? Mit szerettek benne és mi az, amit kevésbé?
Mint minden szakmának, ennek is megvannak az előnyei és a hátrányai. Mivel sokat vagyunk úton, sajnos kevés családi eseményen tudunk részt venni, ugyanakkor lehetőségünk van bejárni az egész világot. Azonban a rossz közlekedési kultúra, ebből adódóan a balesetek és torlódások miatt, viszont rengeteg lemondással is jár ez a szakma, a gyakran nomád életkörülményekről, tisztálkodási lehetőségekről nem is beszélve. A cégnél, akiknek dolgozunk igazán családias a légkör, viszont mivel mi a fülkében ülünk, így tulajdonképpen „nem ül a nyakunkon senki”, sokkal inkább a magunk urai vagyunk. Nekünk egyelőre nagyon bevált ez az életforma, hiszen a sok együtt töltött idő ellenére is, megkérte a kezem és azóta már feleségül is vett a párom.
Hogyan kell elképzelni egy kamionsofőr napját, amikor éppen úton vagytok?
A mi napjaink általában mindig máshogy zajlanak, mivel van, amikor a reggelek csak délután kezdődnek, mert ha egész éjszaka dolgoztunk, akkor sajnos nappal kell pihenőzni. Számunkra nem magától értető az, hogy éjjel pihenünk, nappal dolgozunk, mindez attól függ, hogy jövünk ki időben. Talán ez az egyik legnagyobb negatívum ebben a munkában. Mindenünk megvan, mint már említettem, a tisztálkodási és higiénés lehetőségeink korlátozottak csak, ami időnként okoz némi fejtörést, de mi nem ijedünk meg a pótkocsin való vizeskannából való tusolástól sem. Rendszeresen főzünk, sütünk, amit egy kis gázpalack segítségével oldunk meg. Mondhatjuk, hogy egy teljesen felszerelt kis konyha van eldugva a fülkében, melyben egyedül csak a sütő nem található meg. Sok alapanyaggal gazdálkodunk, ezáltal elmondható, hogy egészen változatos az étkezésünk, de otthonról a szüleinktől is mindig kapunk valami finomat. Napjaink nagyobb része a vezetésből áll, amit mostanra már egészen megszoktunk, de azért még mindig vannak húzósabb napjaink, mert a 21 órás műszakunkat abszolválnunk kell. A rakodások, így hogy ketten vagyunk a feladatra egyszerűbbek, mert hatékonyan össze tudunk dolgozni pl. a ponyvás pótkocsi minden oldalát nyitni kell. Az áruk (toll, szigetelőanyagok, nád), amiket hazafelé szállítunk igazán változatosak, így nagy odafigyelés kell a rögzítésükhöz és a szállításukhoz is.
Mely országba/országokba jártok a leggyakrabban? Mennyiben érint titeket a koronavírus-járvány, miben és hogyan befolyásolja most a munkátokat?
A vírus sajnos a mi életünket is megvariálta. Előtte jártunk Olaszország felé is, de a járvány óta elkerüljük azt az útvonalat, mivel visszaállították a határ ellenőrzéseket, így sajnos nagyon sokat kellet várakoznunk, hogy határt tudjunk lépni. Mi szerencsére nem kerültünk karanténba, igaz nem is érintkeztünk senkivel, ennek ellenére mégis megbélyegeztek minket és sajnos a családjainkat is sokan. Az ezt követő hazajövetelnél már senkivel sem találkoztunk, nehogy még jobban bántsák a családjainkat, ezért csak ruhát és élelmiszert vettünk magunkhoz és vissza is mentünk dolgozni. A jelenleg kialakult helyzet lelkileg az egész családunk megviseli. Például a férjem szüleivel, a 3 méter távolságot megtartva beszélünk csak néhány szót, míg az én szüleimet azóta meg sem látogattuk.
Mit tapasztaltok a határátkelőhelyeken és a mindennapokban a koronavírus-járvány kapcsán?
A vírustól való félelem sajnos nem ok nélküli, viszont azt tapasztaljuk, hogy minket sofőröket külföldön és itthon is egyaránt, leprásként kezelnek. Ebből kifolyólag több helyen is zárva vannak a tusolók, toiletek, ezáltal tovább bonyolódtak tisztálkodási lehetőségeink, mely igazán kellemetlen sokunk számára. Mindez fokozottan igaz a határokon való sok órás várokozásokra is. Mi eddig szerencsések voltunk, mert vagy elkerültük azt a határátkelőt ahol nagy volt a sor, vagy mindössze néhány órás araszolással sikerült is tovább haladnunk. Eddig tulajdonképpen csak a magyar határon állítottak meg minket és kérték el az iratainkat, a fuvar okmányokat, illetve kérdezték meg az egészségi állapotunkat (ami szerencsére mai napig kitűnő). Abban is szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a cégünk megtesz mindent annak érdekében, hogy dolgozhassunk. Sajnos, mint minden más szektorban, itt is hallottunk már elbocsátásokról, melytől mi is tartunk egy kicsit, de bízunk benne, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba és újra igazán élvezhetjük az utazást.
Kutyifa Icu
Fotógaléria:
