Ezekről kérdezte a szeretlekmagyarorszag.hu munkatársa Dr. Ferenci Tamás biostatisztikust, aki tagja annak az epidemológiai munkacsoportnak, amely folyamatosan tájékoztatja a kormányfőt a magyarországi járványhelyzetről.

– Ön a szerzője „A magyarországi koronavírus-járvány valós idejű epidemonológiája” című folyamatosan frissülő weboldalnak. Mi a szerepe ennek a munkának a járvány kezelésében?

– Alapvetően az a feladat, hogy a járvány alakulását leírjuk, mert meg akarjuk tudni, mik történtek a múltban, és legyen egy pillanatfelvételünk arról, hogy a múltbeli történések eredményeképpen mi a jelenlegi helyzet. És ami talán a legfontosabb, hogy készítsünk egy előrejelzést arról, mi várható a jövőben. Ezek manapság nagyon pontos információkat tudnak szolgáltatni. A járványok terjedésének matematikai leírása viszonylag fiatal tudományág, amely rengeteget fejlődött az elmúlt 20-30 évben. Van számos kidolgozott modellünk, amelyek képesek megragadni és leírni ezeknek a járványoknak a terjedését.

Nem is igazán maga az előrejelzés a fontos – hány eset várható holnap, jövő héten, jövő hónapban -, hanem az, hogy a legtöbb ilyen modellel el lehet játszani a „mi lenne, ha?” típusú kérdéseket. Például előrejelezhetőek a korlátozások bevezetésének vagy feloldásának várható hatásai. A valóságban csak egy dobásunk van, nem tudunk kipróbálni többfélét, mint egy számítógépes játékban. Ezért nagyon fontosak a járványügyben a matematikai és a statisztikai modellek, hiszen segítenek kiválasztani a legjobb kimenetelű megoldást

– Ezekhez a modellekhez Önök felhasználják a korábbi magyarországi és más országbeli járványoknak az adatait is?

– Nem. Az oldalon, amely mindenki számára hozzáférhető, kizárólag a magyar napi esetszámot és halálozási adatokat használom fel. A korábbi járványok inkább a tapasztalatban és a módszertanban jönnek be, hogy milyen eszközöket kell ráereszteni ezekre az adatokra.

– Minden nap értesülünk a fertőzöttek, a halálozások, a karanténban lévők és a teszteltek számáról. Ezekkel kapcsolatban több probléma is felmerül. Például sokan úgy vélik, hogy a fertőzöttek száma valószínűtlenül kicsinek tűnik, igaz, a tesztelések száma is alig 20 ezer feletti egy hónappal az első beteg regisztrációja után.

– Számos módszer van arra, hogy reális képet kapjunk a megbetegedésekről. Az oldalon általam alkalmazott úgy működik, hogy veszem a halálozási arányt – bár járvány közben nem lehet egyszerűen elosztani a halottak számát az esetszámmal, mert a kórházban ápoltak között valószínűleg lesznek, akik meghalnak, de ez megfelelő eszközökkel korrigálható – ami ma Magyarországon 10-15% körül alakul. Ha ezt az emberek összevetik a német adatokkal, azt látják, hogy ez annak sokszorosa. Elgondolkodhatunk azon, hogy ez vajon miért lehet. Nem valószínű, hogy a vírus nálunk halálosabb lenne, és az egészségügyi rendszerünk sincsen túlterhelve, hogy az lenne a különbség magyarázata, pláne, hogy a betegségnek úgysincs oki terápiája. Az sem valószínű, hogy nálunk a betegek kockázatosabbak, mert például a német lakosság elöregedettebb.

Ellenben a néhány százalékos halálozási arányt mutatott Németországban nagyon sokat tesztelnek, így adja magát a magyarázat: valójában a mi halálozási arányunk is ugyanannyi, csak mi a betegek mindössze egytizedét vettük észre. Ezzel a logikával kaphatunk egy számszerű adatot arról, hogy hány betegünk van ahhoz képest, amennyit kimutatunk, és ennek alapján megbecsülhetjük a fertőzöttek valós számát is.

– A hivatalos adatokban nyilvánosságra kerül az elhunytak kora, és a koronavírus előtti egészségi állapotuk, amelyekből többnyire az tűnik ki, hogy bármilyen újabb fertőzés végzetes lehetett volna számukra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen tájékoztatás a teszteltek esetében is iránymutató lehetne akár a közvélemény számára is, hogy az emberek lássák a valódi veszélyt.

– Ezt most kezdjük pontosan látni, hogy az egyes tényezőknek mekkora a kockázatot növelő szerepe. Nemzetközi tanulmányokban azt például már jól felmérték, hogy bizonyos életkorban mekkora a halálozási kockázat, de sokkal nehezebb felmérni a társbetegségek hatását. Ezekről inkább csak a járvány végén kapunk reálisabb képünk. Egy dologra vigyázzunk: ha az elhunytak 80%-a szív- és érrendszeri beteg volt, ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ilyen betegségekben szenvedőknél 80% a halálozási kockázat. Ezért lehetnek félrevezetőek az ilyen adatok önmagukban, ha nem gondoljuk végig a kérdést.

– A járvány kitörése óta gyógymódok tucatjai keringenek az interneten. Az utóbbi napokban megjelent az az elmélet, mely szerint azokban az országokban, ahol bevezették a BCG-oltást, kevesebb a megbetegedés. PLOS Medicine pedig térképpel is illusztrálta, hogy ahol magasabb az oltási kultúra, ott kisebb mértékű megbetegedések várhatók. Önnek mi ezekről a véleménye?

– A  tanulmány azt nézte, hogy mennyi a koronavírus okozta megbetegedési és halálozási ráta egy országban, aszerint, hogy van-e BCG-oltás vagy nincsen, illetve, hogy mióta van. Az ilyenfajta vizsgálatoknak általános problémája, hogy az egyes országok nem csak ebben az egy tényezőben térnek el. Vessük össze például Olaszországot és Magyarországot: Olaszországban több megbetegedés van és nincs BCG, nálunk kevesebb van és van BCG. De közben a két ország között számtalan egyéb különbség is van.

Honnan tudhatjuk, hogy a megbetegedések, halálozások számában tapasztalt különbségnek konkrétan a BCG-nek és nem a többi tényezőnek van-e szerepe? Tehát a BCG-beli eltérés összemosódott egy sor más körülménnyel. Ugyanezt az eredményt kapnánk, ha az egy főre jutó tésztafogyasztással vetnénk össze a koronavírus okozta megbetegedéseket. Bármennyire is viccesnek hangzik, az empirikus alátámasztottsága e két ország viszonyában ugyanannyi ennek, mint a BCG-s teóriának. A másik probléma, hogy nem egyéni szinten vizsgálták a kérdést, hanem országos átlagokat. Ez pedig egy további problémát is felvet, mert az országos átlagok nem biztos, hogy úgy viselkednek, mint az egyéni szintű kapcsolatok.

Kérdésfelvetésként elfogadható, és immunológiai szempontból biztosan érdekes dolgokat lehet belőle leszűrni, de módszertani szempontból ez a bizonyítás gyenge lábakon áll. Ami nem azt jelenti, hogy nem igaz, csak azt, hogy ez nagyon kevéssé bizonyítja, ettől persze még igaz is lehet.

– Az embereket végső soron az érdekli a legjobban, hogy meddig tarthat ez az állapot. Ön milyen tendenciát lát?

– Annak a felmérésében, hogy meddig terjedhet a járvány, segíthet a betegségek elemi reprodukciós száma: ez azt jelenti, hogy ha én bedobok egy csupa fogékony emberből álló társadalomba egy beteget úgy, hogy semmilyen korlátozó intézkedés nincsen, akkor ő átlagosan hány embert fog megbetegíteni. Ez egyfajta ragályossági mérőszám. Például a kanyarónál, ami nagyon ragályos, 15 feletti is lehet, míg a szokásos szezonális influenzánál alig több, mint 1. A koronavírusnál úgy tűnik, hogy ez az elemi reprodukciós szám 2-3 környékén van. Ebből ki lehet számolni, hogy ha semmit nem teszünk ellene, akkor az embereknek mekkora hányadának kell védettnek lennie ahhoz, hogy ne tudjon járvány kitörni külön intézkedés nélkül sem. Ha ugyanis egyre több megbetegedés történik, a betegek túlnyomó része felépül, és remélhetőleg a későbbiekben immunis lesz a betegséggel szemben, akkor egy idő után egyre gyűlnek a védett emberek a lakosságban. Így, bár a fertőzöttek egyenként három embert „megkínálnak” a betegséggel, egyre kevesebben betegszenek meg, mert a megkínáltak egy része már átesett rajta. Ekkor a tényleges reprodukciós szám csökkenni kezd, és amint elérjük az 1-et, onnantól kezdve nem tud kialakulni önfenntartó járvány. Az elemi reprodukciós számból ki lehet számolni, hogy ez a küszöb kb. 60-70%. Ez Magyarországon hatmillió embert jelent! Ez a küszöb mindaddig, amíg nincsen védőoltás, ami a dolgok jelenlegi állása szerint a legjobb esetben is egy-másfél év múlva készülhet el.

Nagy dilemma előtt áll a világ: nem lehet a betegség terjedését korlátozó intézkedésekkel a végletekig alacsony szinten tartani, akkor olyan sokáig tartana a dolog, hogy azt sem a gazdaság, sem a társadalom nem bírná ki. De azt sem lehet hagyni, hogy napi 10 ezer beteg legyen, mert akkor az egészségügyi ellátás omlik össze.

Rövid távon bővíteni kell az ellátórendszer kapacitását, de valójában valami mást is ki kell találni. Nagyon sok verzió van a megoldásra, talán a legtöbbet az úgynevezett „dél-koreai modellről” beszélnek. Nincsenek bezárások, még az éttermek is működnek, nemhogy a munkahelyek és az iskolák, viszont rendkívül széles körű tesztelés, nagyon hatékony kontaktus-kutatás és a fertőzöttek gyors elkülönítése folyik. Bár Dél-Korea sem lefutott meccs még, ez egy szóba jövő megoldás lehet, és reménykedhetünk, hogy működik anélkül, hogy a társadalom és a gazdaság életét alapvetően felborító, drákói intézkedésekre volna szükség: a kontaktusok számának csökkentésére. Így is ki kell várni az időt a védőoltásig, vagy a kellően sok felgyógyult összegyűléséig, de legalább így sokkal inkább kibírható ez az idő, emberileg és gazdaságra nézve is.

-szeretlekmagyarorszag.hu-
Göbölyös N. László