Írta: vira

Határozatlan időre meghosszabbította a kormány a koronavírus-járvány miatt két hete elrendelt kijárási korlátozást – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

A Magyar Közlönyben megjelent, mai naptól életbe lépett rendelet úgy fogalmaz, hogy a kormány hetente fogja megvizsgálni a korlátozást, valamint az annak fenntartásának szükségességét. A döntések meghozatalakor figyelembe veszik a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs jelentéseit. 

-Hirdetés-

Ugyanakkor a rendelet kitér a Húsvéti ünnepekre vonatkozóan is. Eszerint a polgármesterek külön jogosítványt kaptak, így a saját településeken a húsvét teljes idejére vonatkozóan további speciális szigorú szabályokat alkothatnak, illetve vezethetnek be. 

Ennek megfelelően például Győrben, Szegeden, Miskolcon és Tatabányán is korlátozó intézkedéseket vetettek be a polgármesterek. 

Orbán Viktor miniszterelnök közölte, hogy az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak annyiban, hogy lelassították a járvány terjedését. A miniszterelnök nyilatkozatában arra kérte az embereket, hogy a korlátozó szabályokat tartsák be, kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a távolságot a közterületeken, és fokozottan figyeljenek az idősekre.

„Fogadjuk el, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak” – mondta a kormányfő, azt kérve, hogy húsvét idején is „vigyázzunk egymásra”.

Kiss Tamás
A kép illusztráció.

MEGOSZTÁS