Írta: vira

Az operatív törzs járványhelyzetről szóló pénteki sajtótájékoztatóján külön beszéltek a tegnap bejelentett érettségik technikai lebonyolításáról.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, bár csak írásbeli vizsgák lesznek, ezek az idegen nyelvek esetében is teljes értékű vizsgáknak fognak megfelelni.

-Hirdetés-

Szóba hozta a biztonsági intézkedéseket is: egy teremben csak 10 fő lehet, köztük minimum 1,5 méternek kell lennie. Új helyszíneket is bevonhatnak a vizsgáztatásba, ha szükséges, az ország bármelyik közoktatási intézményének bármelyik termében lehet érettségi.

„Lesznek rendőrök is az iskola körül, illetve az iskolákban, a folyosókon, nehogy csoportosuljanak a diákok”

– tette hozzá az államtitkár.

A kezdés 8 óra helyett 9 órára tolódik a május 4-én induló érettségik első hetében, hogy a munkába igyekvőkkel ne csoportosuljanak a diákok. Igény szerint maszkot is biztosítanak, de nem lesz kötelező. Fertőtlenítenek is majd az iskolákban. Kollégiumi elhelyezést is biztosítanak azoknak, akik erre igényt tartanak, egy szobába azonban csak egy diák kerülhet majd. Ha külföldi diák érettségizne, beléphet az országba, biztosítják számára a határátlépést, és nem kerül 14 napra karanténba.

Az előrehozott érettségiket eltörlik, de ősszel lesz lehetőség pótolni. Szóbeli vizsga csak judaisztika, népművészet, hittan és testnevelés tantárgyakból lesz, ahol nincsen lehetőség írásbelire.

Április 20-ig lehet visszalépni az érettségitől az Oktatási Hivatal felületén, és később lehet majd érettségizni. Az esetleges vizsgadíjakat visszatérítik.

Aki beteg és tüneteket produkál, az Maruzsa szerint ne menjen érettségizni, de arra nincs lehetőség, hogy a bejáratoknál teszteljék a vizsgázókat. Az államtitkár szerint 6000 kolléga kell a feladat elvégzéséhez, bízik benne, hogy lesz. Ő is felügyelő tanár lesz, kéri majd a beosztását erre.

Maruzsa a ballagásról azt mondta, ezek idén elmaradnak, hiszen tilos nagy tömegeket vonzó rendezvényeket tartani.

A ponthatárokról Maruzsa elmondta, a mostani érettségi rend nem indokolja azt, hogy a felsőoktatási intézmények változtassanak ezen.

Maruzsa államtitkár szerint ezekkel a módszerekkel sikeres érettségit tudnak lebonyolítani.

MEGOSZTÁS