Írta: vira

877-en fekszenek kórházban, náluk súlyosabb a betegség, és 61-en vannak lélegeztetőgépen. Az operatív törzs pénteki beszámolója.

Pénteken is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Először Rétvári Bence kapott szót. Az államtitkár arról beszélt, hogy nagyon fontos az idősek védelme, biztonsága, de nem csak a mindennapi, hanem az anyagi biztonságuk is.

-Hirdetés-

Ezért döntött a kormány arról, hogy visszavezetik a 13. havi nyugdíjat – mondta Rétvári Bence, aki elismételte, hogy a 13. havi nyugdíjat fokozatosan fogják bevezetni. A következő évben a havi nyugdíj egynegyedét, a második évben a felét, a harmadik évben a háromnegyed, majd végül 2024-ben érik el a plusz egy havi nyugdíjat.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy ez jövőre 70 milliárd pluszt jelent, 2024-ben pedig 280 milliárddal fognak majd többet fordítani a nyugdíjkiadásra.

Rétvári Bence ezután hosszan sorolta, hogy milyen intézkedéseket vezettek már be az idősek védelme érdekében: például egyszerűsítették a gyógyszerfelírást és a gyógyszerkiadást, külön idősávot vezettek be, amikor csak az idősek vásárolhatnak, szigorítottak a higiénés szabályokon az idősotthonokban, és az önkormányzatok is külön segítséget nyújtanak az időseknek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az elmúlt 24 óra adatinak ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy péntek reggelre 2383-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és meghalt újabb 11 beteg.

Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy az elhunytak 99 százaléka idős, de vannak fiatalabbak is. Ők mind súlyos krónikus betegségben szenvedtek, akár többen is.

“A gyógyultak száma örvendetesen növekszik”

– tette hozzá Müller Cecília, aki közölte, hogy már 401 gyógyultat tartanak számon.

Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy 877-en vannak kórházban, náluk a betegség súlyosabb formában zajlik, nem tudják otthon, gyenge tünetekkel átvészelni a fertőzést. Továbbra is 61-en vannak lélegeztetőgépen, az ő ápolásukat csakis így tudják megoldani.

Müller Cecília ugyanakkor megjegyezte, hogy “az ő állapotuk sem reménytelen”, ugyanis többeket sikerült már levenni a lélegeztetőről, sőt, vannak, akik az intenzív osztályt is elhagyhatták később.

A gyógyítással kapcsolatban beszámolt arról, hogy a járvány ideje alatt folyamatos a kutatás, több kutatócsoport is fáradozik azon, hogy olyan oltóanyagot állítsanak elő, amely jelenleg és a jövőben is rendelkezésre áll majd.

Megemlítette, hogy kutatási terv is készült, amelyet még a járvány elején dolgoztak ki. Ez sok részletből áll össze, az egyik eredménye pedig, hogy Magyarországon elsőként, de a világban is az elsők között olyan vérplazmát adtak be egy súlyos állapotú betegnek, amelyet már felgyógyult betegből nyertek.

A beteg három részletben kapja meg a vérplazmát. Az elsőt csütörtökön adták be, a másodikat pénteken, a harmadik részletet pedig szombaton fogják.

Ez egy óriási előrelépés lehet, most kíváncsian várakozunk arra, hogy ez eléri a célt”

– mondta Müller Cecília, aki hozzátette, hogy ha valaki átesik a betegségen, akkor az ő szervezete ellenanyagokat termel. A cél az, hogy ezt az ellenanyagot a vérplazma segítségével eljuttassák a még súlyos állapotban lévő beteg szervezetébe, így az kész ellenanyagot kap.

Müller Cecília gratulált és köszönetet mondott a kutatóknak, a klinikusoknak és az intenzív osztály főorvosnőjének, hogy elkezdte a beavatkozást. De azt is megemlítette, hogy szükség van olyan vérplazmákra, amelyek olyan emberektől származnak, akik már átestek a betegségen. Így őket meg fogják keresni és megkérik arra, hogy “emberbaráti szeretetből csatlakozzanak a kutatáshoz”. A már gyógyult emberek jelentkezését a 30/6029250 telefonszámon, illetve a verplazma@dpckorhaz.hu címen várják.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos azt is ismertette, hogy a vérplazma a gyógyításban kap szerepet, konkrét ellenanyagok adásáról van szó, tehát megelőzésként nem alkalmas a használata.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy mindeközben az aktív védőoltás kutatása is zajlik Magyarországon.

Emellett pedig csatlakoztak a német és a holland kutatásokhoz, hogy felmérjék, a környezetben milyen mértékben van jelen a koronavírus.

Ezt kutatják például a szennyvíz esetében is. A járványügyi adatokból ismert, Budapest és Pest megye a leginkább érintett terültetek. A főváros területén vett szennyvízmintákról Müller Cecília azt közölte, hogy nem mutattak ki új koronavírust.

Az országos tisztifőorvos kérdésre arról is beszélt, tudnak arról, hogy a tatabányai kórházban 29 dolgozó kiesett a munkából, mert megfertőződtek vagy karanténba kerültek. A főorvossal egyeztettetek, az operatív törzs, bár tudott volna segítséget nyújtani a dolgozók pótlásához, de erre nem volt szükség, mert a főorvos tudott gondoskodni erről.

Kérdésre a kiskunhalasi mobilkórházról is szót ejtett. Elmondta, hogy már teljesen készen van és a szükséglet fogja megszabni, hogy mikor kezdi meg működést.

Kérdésre a helyes kiszolgálási módról is beszélt. Müller Cecília elmondta, hogy a csomagolatlan dolgokat, például zsemlét, kiflit csipesszel fogjunk meg, a felvágottakat pedig kesztyűvel. A pénz megfogásához pedig ne ugyanazt a kesztyűt használjuk. Zöldségeket, gyümölcsöket pedig otthon mossuk meg.

Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elsősorban a határhelyzetről szólt. Elmondta, hogy újranyitják a régi hegyeshalmi határátkelőt.

De szólt arról is, hogy a kijárási korlátozás hétvégén is érvényben marad. Felhívta a figyelmet, hogy ennek ellenére hétvégén több a szabályszegés. A hétvégére pedig a polgármesterek újra lehetőséget kaptak arra, hogy szigorúbb helyi intézkedéseket hozzanak.

A főváros rendeletben előírta a maszkviselést a boltokban is. Lakatos Tibor ezzel kapcsolatban kérdésre elmondta, hogy a maszkviselés betartásának ellenőrzése elsősorban annak az önkormányzatnak a feladata, amelyik a szabályt megalkotta, de kérhetik a hatóságok segítségét ennek betartására.

szeretlekmagyarorszag.hu

MEGOSZTÁS