Írta: vira
Rekord gyorsasággal, mindössze két és fél hét alatt elkészült a 150 fő befogadására alkalmas mobil járványügyi kórház. A komplexum a legmodernebb berendezésekkel és orvostechnikai eszközökkel felszerelve készen áll az ellátásra.
 

Magyarország Kormánya március 14-én az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében a büntetés-végrehajtási szervezetet jelölte ki egy mobil járványkórház építésére, a beruházásért felelős akciócsoport vezetésével dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot, a büntetés-végrehajtási szervezet országos parancsnokát bízta meg.

-Hirdetés-

Az egészségügyi és a járványügyi szakmai tevékenységet kiszolgáló és támogató 3100 m2-es alapterületű konténerkórház 36 kórterméből 16 az alacsony kockázatú, 16 a közepes kockázatú és 4 a súlyosabb állapotban lévő betegeknek nyújt majd ellátást. A legszigorúbb infektológiai szabályoknak is megfelelő, 225 konténerből álló épületegyüttes gyógyító-megfigyelő egységgel, három utas zsiliprendszerű öltözőkkel, befogadó és vizsgáló részleggel, külön laboratóriummal, röntgen-, ultrahang- és CT-készülékkel, továbbá lélegeztető gépekkel rendelkezik. A kórházban 3 féle orvosi tisztaságú gáz vételezésére van lehetőség, a 6000 liter tartályos és 2400 liter palackos cseppfolyós orvosigáz felhasználásra 444 db vételi hely szolgál.

Az építkezésen 24 órában több száz szakipari munkás és szakember dolgozott reggel 7-től este 20 óráig, majd este 20 órától reggel 7 óráig. A munkások 150 km erősáramú kábelt, 6000 m2 légtechnikai eszközt, 24 000 m2 gipszkartont, 4 km élvédőt és 5 és fél tonna orvos-technológiai festéket használtak fel. A Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén felépült, de a börtöntől elkülönített mobil konténerkórház folyamatos működését és a kulcsfontosságú berendezések használatát egy 1,6 megawattos transzformátor, két aggregátor és egy szünetmentes táp biztosítja.

A beruházás befejezésével az akciócsoport elvégezte a Kormány által meghatározott feladatok végrehajtását, így támogatva az új koronavírus elleni hatékony védekezést.

Juhász D. Géza 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS