Írta: vira

Hét teherszállító repülőgéppel érkeznek hétfőn a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra – közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa online sajtótájékoztatón.

-Hirdetés-

Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatása szerint

17 tonna védőkesztyű, 16 tonna sebész szájmaszk és több tonna egyéb egyéni védőfelszerelés érkezik az országba a nap során. Közölte: a hétvégén 3631 alkalommal intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt.

 

A hajléktalanok azonnal kórházba kerülnek, ha fertőzöttek lesznek; a Balatonnál minden eddiginél nagyobb a fegyelmezetlenség – hangzott el a tájékoztató. Az Infostart szemléje szerint Müller Cecília országos tisztifőorvos a friss számok ismertetését követően elmondta,

erősen emelkedik a teszteltek és a kórházban ápoltak száma is, 51-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Elmondta, egyes kórházakban is terjed a fertőzés, emiatt szükséges ott megfelelő mennyiségű védőfelszerelés bevetése.

A maszkokról külön elmondta: vannak sebészi szájmaszkok és vannak úgynevezett FFP, részecskeszűrő maszkok. A sebészi szájmaszkot békeidőben is használják műtéteknél, ennek az a célja, hogy meglegyen a „beteg felé való figyelem”, őt védik egy-egy köhögés vagy tüsszentés bekövetkeztekor, a nyálcseppek terjedését akadályozza. A speciális szájmaszk védekezési iránya fordított, itt a viselőjét védi az eszköz. Ezen maszkok egy része szeleppel rendelkezik, épp azért, hogy hosszabb időn át viselhető legyen.

FFP-típusú maszkot nem viselhet tehát beteg személy, »szigorúan tilos«

– mondta. Azzal indokolt, hogy kilégzéskor egy szelep kinyit a maszkon, és töményen kiereszti a beteg levegőjét a maszk mögül.

Forrás: vg.hu
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

MEGOSZTÁS