Írta: vira

Valamennyi önkormányzati tűzoltóság nyert az eszközfejlesztési pályázaton

Harmadik alkalommal indulhattak az önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelem pályázatán. Az eljárás felgyorsult, így a tűzoltóságok idén korábban juthatnak az elnyert támogatási összeghez.

A nyertesek között ott van Kecel és Soltvadkert is (Forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/)
-Hirdetés-

Az önkormányzati tűzoltóságok számára kiírt eszközfejlesztési pályázaton az ország valamennyi érintett tűzoltósága indult, összesen több mint 240 millió forintot igényeltek. A keretösszeg 225 millió volt, a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő önkormányzati tűzoltóságok a kötelezően előírt tűzoltó védőeszközökre és tűzoltótechnikai eszközökre, egyéb tűzoltási és műszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő, vagy már meglévő technikai eszköz felújítására nyújthatták be pályázatukat.

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett videókonferencia keretében a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek. A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúlag egyetértettek. A támogatásra vonatkozó javaslatokat az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, a sikeres és gyors eljárás nyomán a szervezetek idén hamarabb juthatnak a számukra megítélt támogatáshoz.

A pályázók csaknem 146 és félmillió forintért vehetnek át védő- és tűzoltótechnikai eszközöket, 64 millió 800 ezer forintért pedig maguk szerezhetnek be egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően tizenkét önkormányzati tűzoltóság a gépjárműfecskendőjének, illetve technikai eszközeinek felújítására is jelentős pénzt fordíthat, összesen mintegy 13 millió 700 ezer forintot különítettek el erre a célra.

Forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/
Fotó: illusztráció 

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS