Írta: vira

A törvénytervezet kitér az “1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről” felülvizsgálatára is, melyet ezzel a sorral módosítana:

-Hirdetés-

“…jármű magyar hatóság által kiállított hatósági engedélyét a belföldi forgalomban a vezetőnek nem kötelező magánál tartania.”

A változtatás vonatkozna gépkocsira, két- és négykerekű motorkerékpárra, mezőgazdasági vontatóra, négykerekű segédmotoros kerékpárra, pótkocsira és lassú járműre is.

A javaslatot azzal magyarázza a benyújtó, hogy “a módosítás biztosítja, hogy a belföldön nyilvántartásba vett jármű vezetőjének a forgalmi engedélyt ne kelljen magánál tartania, mivel azok a közúti közlekedési nyilvántartásból ellenőrizhetőek”

A jogosítványra vonatkozó rész jelenleg így szól: “közúton járművet az vezethet, aki a biztonságos vezetésre alkalmas állapotban van, a jármű vezetéséhez előírt engedéllyel rendelkezik”. Ezt módosítaná úgy a 2023. január 1-től életbe lépő törvény, hogy “engedéllyel vagy az engedély nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal” kell rendelkezni. Ehhez indokolásként azt fűzi a tervezet, hogy “ha a vezetői engedélyt belföldön már nem lesz kötelező a polgárnak magánál tartania, akkor a vezetési jogosultsága az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultság alapján ellenőrizhető, a szövegcserés módosítás erre irányul”.

A lap kiemeli, hogy a tervezetben van egy ennél általánosabb indoklás is, ami tulajdonképpen röviden összefoglalja a változtatásokat:

“2021. február 1-jétől megvalósul az első vezetői engedély kiadására irányuló eljárás teljes mértékű elektronizálása. A tervezet a vezetői engedélyhez kapcsolódó eljárások további egyszerűsítését szolgálja. A módosítás célja, hogy a már kiállított vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt a belföldi járművezetés során a járművezető ne legyen köteles magánál tartani, az okmányok megléte a nyilvántartásból ellenőrizhető legyen.”

A tervezetben szerepel az is, hogy mivel külföldön továbbra is kötelező a forgalmi és a vezetői engedély használata, ezért szükséges marad az okmányok fizikai kiállítása.

A törvénymódosítás teljes szövegét itt lehet elolvasni.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

MEGOSZTÁS