Az egyik utcabeli ismerősöm keresett fel a napokban. „A fiam miatt jöttem. Van valami fogalmazásod az Egri Csillagokról? Add már ide, be kell adnia és nem akarja megírni!”
Amellett, hogy tudom: Vadkerten divat a kiskapuk keresése, ezen mégis megdöbbentem: valaki ennyire nem akarja, hogy rendben elvégezze a gyereke a neki kiosztott feladatait? Mert aztán hiába javasoltam neki, hogy küldje ide a gyereket, majd megírjuk, az már nem kellett. Biblikusan fogalmazva: éhes volt, halat kért, de a hálót nem fogadta el… Nem pont ezért, de ezzel a gondolattal kezdve szólítottam meg az ugyancsak soltvadkerti Rigó Zsuzsa pszichológust, viselkedéselemzőt. Szóval: mi van ezekkel a kikímélő szülőkkel?
Először is ez a jelenlegi helyzet nem változtat azon, ki mennyire megoldóképes — kezdi a fiatal szakember. — Ez a szülő akkor is felkeresett volna, ha az iskola a szokott keretek között működik. Viszont az jobban kiderül, hogy ki milyen ember, ilyen szülő és milyen gyerek.
Jobban hatunk ilyenkor a saját gyerekeinkre, mint különben?
Mindenképpen. És jobban át is jön minden. Például, ha a szülő menekül (akár egy feladat elől), akkor a gyerek is menekülni akar. Vagy inkább mondjuk azt: a szülő azt látja, hogy a gyereke feladta és a maga módján akar segíteni neki. Nem is érti, hogy ebben mi a rossz. Viszont az is igaz, hogy ebben a helyzetben
a szülő segítségére jobban rá van szorulva
a gyerek, mint különben. Aztán ezzel ki hogy él és talál megoldást, az különböző. Különböző szerepeket lehet felvenni: a „megoldó szülő”, a „hárító gyerek”…
Amikor én online-órát tartottam — a diákjaimat facebook csoportban, hangos órában oktattam — lehetett hallani, hogy egyes tanulóknál ott zörgött a tesó, a szomszéd szobában be volt kapcsolva a tévé, valaki bejött a konyhába és kért egy szódát, stb. Mennyire lett része a család a tanításnak ebben a helyzetben?
Sokkal jobban, mint eddig. A szülő jobban belelát a tanításba, ami — főleg kisiskolások esetében elengedhetetlen (volt eddig is). Ha helyesen ráérez a szerepére a gyerek életében, akkor nagyon hasznos tud lenni. Viszont erre nem mindenki képes. Vagy nem rögtön.
Milyenek a szülők? Inkább pozitívak vagy inkább negatívak?
Amik túlsúlyban vannak, azok mindenképpen a
jó példák.
Munkám során mind a családok, mind a tanárok főleg jó dolgokról számolnak be. Az biztos, hogy egy tanulási folyamatról beszélünk, amely most szakadt ránk — szinte kényszerként. Meg kell ismernünk egy csapásra az új eszközöket és az új módszereket! Sok az anyag, sok a lecke? Kérem szépen: reggel 8 és 17 óra között eddig is ez ment! Csak most a szemünk előtt, gyakran a mi, szülői noszogatásunkra kell ennek történnie! Aki pedig gyengébb tanuló, annak eddig is bele kellett húznia, meg most is.
A családi nevelés nem mindenben pótolhatja az iskolait. Hiszen a barátok és a közös munka tűnt el gyerek életéből.
Az biztos, hogy a közösség, ahol játszik és ahol tanul, a tanító pedig, aki terel és oktat, most nincs. Ez főleg a kisiskolások esetében nagy gond. Ebben a korban ugyanis nagyon sokat fejlődnek szociálisan — éppen az iskolának köszönhetően (is). Vegyük figyelembe, hogy a szülő nem tanár, a testvér pedig nem osztálytárs!
Aztán ott a tini korosztály, akik iskola melletti-utáni találkozásai, bandázásai ugyancsak erős szociális tényezőt jelentett. Természetesen megvan a messenger és a többi digitális kommunikációs forma. Na de miről szóljon a beszélgetés, ha eltűntek a közösen megélt kalandok, élmények?
A családi feszültségek megnőttek?
Valahol biztos, de én főleg pozitív dolgokról tudok beszámolni. Sokat fejlődött a családi közösség, meghosszabbodtak az együtt töltött idők, a gyerekek önállóbbak lettek bizonyos szinten, de a digitális oktatás miatt erősebb a tanári ellenőrzés is. Az a helyzet, hogy a legtöbb helyen nincs panasz… Ahol pedig a lemaradás jelei látszanak, a családvédelem és a szociális munkások megteszik a lépéseket.
Mi lesz szeptembertől?
Néhány dolgot újra kell rendezni, az biztos! Ami bizonyossá vált: a visszahúzódó gyerek is tud érvényesülni ebben az oktatási rendszerben, aki viszont lemaradt, azt fel kell zárkóztatni. Az osztályközösségek hierarchiája vissza fog állni, de a digitális oktatás mint módszer ezután jobban jelen lesz az életünkben. Ez egy differenciáltabb képzés lehetőségét is előre vetíti.
Káposzta Lajos
