Juhász László Kiskőrösön kezdett focizni Biácsi Gábor kezei alatt, majd megfordult Dunaújvárosban, Kecskeméten, a Budapest Honvédnál.

-Hirdetés-

Az utóbbi években a kiskőrösi szurkolók a Tiszakécske színeiben láthatták, mely előtt megyei első osztályú, majd NB3-as bajnoki címet is ünnepelhetett. Jelenleg a szintén NB3-as Szentlőrinc játékosa, ahol hét találatával a házi góllövő listát is vezeti.

Vele beszélgettem a mostani helyzetről, berekesztett bajnokságról, és persze szóba került Kiskőrös is.

 

Egy lelkes kis szurkolóval a 2017-18-as szezon végén, amikor a Tiszakécske megnyerte az NBIII-as bajnokságot

Hogyan éled meg ezt a helyzetet, hogy lassan két hónapja nincs foci?

Rosszul élem meg, mert imádok focizni. Első egy-két hét jó volt, pihentem, de utána már alig vártam, hogy legyének edzések valamilyen formában. Utoljára március 14-én volt mérkőzésünk a sereghajtó Kelen SC otthonában, ahol magabiztosan nyertünk.

Hétfőn este jött az MLSZ határozata, miszerint az NB1-en és a Magyar Kupán kívül minden bajnokságot beszüntettek. Mi a te véleményed ezzel kapcsolatban?

Sajnos ez várható volt, mivel ebben az osztályban nem megoldható a szerda-hétvége ritmus, mert sokan dolgoznak és vannak, akik suliba járnak. Mivel mi négy pontra voltunk lemaradva a listavezető Pécshez képest, így ha megnézzük a legjobb második helyezetteket az NB3-ban, akkor mi vagyunk a legjobb másodikok. Tehát így van esélyünk a feljutásra, ha valamelyik csoportban az első helyezett nem vállalná a feljutást. Az a hír járja, hogy Érd csapata biztosan nem vállalja – bizakodva várjuk a fejleményeket.

Itt még pécsi színekben a helyi rangadón

Te ebben az időszakban, hogyan tartod formában magad? Illetve mik kedvenc szabadidős (karanténos) elfoglaltságaid?

Három hete körülbelül, heti 2-3 alkalommal edzünk kis csoportokban. Előtte pedig kaptunk egyéni programot, amit otthon végeztünk. Kedvenc karanténos elfoglaltságom a FIFA és a Netflix.

Ti jelenleg az NBIII közép csoportjában harcban voltatok az első helyért. Elégedett vagy a mostani pozíciótokkal? Ami ugye már végeredmény is!

Elégedett vagyok, bár ha van egy kis szerencsénk és nem kapunk ki Szabadkikötőn, akkor akár még szorosabb is lehetett volna a helyzet. De nem lehetek elégedetlen, hiszen ha visszatekintek, akkor a 19 mérkőzésből csak egyszer kaptunk ki – ugye az előbb említett budapesti mérkőzésen. Nekünk öt döntetlenünk volt, míg a listavezető Pécsnek csak három, így alakult ki a négy pontos különbség. Szóval mindent összevetve egy nagyon jó szezont futottunk és futhattunk volna.

Te milyen embernek tartod magad a pályán és azon kívül?

Hát ez egy jó kérdés. Én egy alázatos játékosnak tartom magam, aki az utolsó leheletéig megy és csinálja a dolgát. Pályán kívül is törekszem erre, bár néha kicsit lusta vagyok. Mivel támadó vagyok, így jórészt az én dolgom befejezni az akciókat.

Mennyire sikerült beilleszkedned a Szentlőrinc csapatába?

Szerintem gyorsan sikerült, mivel fiatalok vannak a csapatba és segítőkész az egész társaság. Jó hangulat van a meccseinken ahhoz képest, hogy egy nagyon kicsi városról beszelünk Pécshez közel. NB3-hoz képest 200-300 ember mindig van hazai meccsen és idegenbe is járnak jó páran. Én ebben a szezonban játszottam többféle poszton is. Ennek ellenére sikerült hétszer is az ellenfelek kapujába találnom. Ezzel most a házi góllövő listát is vezetem.

Gólöröm még Tiszakécskei színekben

Mint ismert Kiskőrösi származású vagy. Sokszor vagy itthon? Követed a kiskőrösi labdarúgás eseményeit?

Hát azt nem mondanám, hogy sokat vagyok otthon. Nincs nagyon rá időnk, de amikor tehetjük megyünk. Persze követem az oldalukat a közismert közösségi oldalon. Ott szoktam olvasni, hogy mi a helyzet és láttam most is, hogy újítják a pályát.

Ki a példaképed és miért?

A Brazil Ronaldo. Imádtam nézni, hogy mit művelt a pályán, egyszerűen fenomenális volt a labdával.

Sok szép gólt lőttél már pályafutásod során. Melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?

Amikor a Tiszakécskével megnyertük a bajnokságot, akkor tavasszal a Honvéd második csapatának lőtt ollózott gólom a kedvencem. Remélem szerzek még hasonlót akar jövőre.

-Beniczki Dávid-

MEGOSZTÁS