Írta: vira

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskőrösi iskolaigazgató, aki segített egy ide települő kínai családnak a gyermekük iskoláztatásában. Az évek során nagyon jó kapcsolat alakult ki a két család között, Petőfi szülővárosának hírneve pedig csak terjedt és terjedt…

-Hirdetés-

Így történt, hogy 2019-ben Gmoser Zsuzsa néni (az említett egykori iskolaigazgató) könyvbemutatóján a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület tagjai is részt vettek barátságuk jeleként, és akkor az egyesület tiszteletbeli szaktanácsadójává választották őt.

A kialakult járványhelyzet még inkább mélyítette ezt a kapcsolatot, melyet mi sem bizonyít leginkább, mint az, hogy a mai napon (2020. május 13-án) az Egyesület tagjai személyesen eljöttek Kiskőrösre, hogy átadják adományaikat – 5200 db. maszk, több liter fertőtlenítő folyadék stb… – városunk intézményeinek részére.

Kiskőrös város főterén Szedmák Tamás alpolgármester köszönetet mondott a kínai nemzetiségű megjelenteknek azért, hogy szívükön viselik Kiskőrös sorsát és reményét fejezte ki afelől, hogy 2023-ban – amikor is megemlékezünk Petőfi születésének 200. évfordulójára – ismét városunkban köszönthetjük őket családjaikkal együtt.   

Hálánk jeléül ajándékcsomagot és egy olyan – magyar és kínai nyelven is elkészített – okleveleket adtunk át, melyen szerepel Petőfi Szabadság, szerelem című verse is, mivel Kínában ezt sokan kedvelik. 

Gmoser András önkormányzati képviselő – az esemény kiskőrösi szervezője, egyben az oklevelek készíttetője

A kínai vendégek az adományok mellett egy kis meglepetéssel is készültek. Három olyan különleges kötettel ajándékozták meg városunkat, melyben Petőfi versei magyar és kínai nyelven is olvashatóak egymás mellett. A kötet LI ZHEN Árpád műfordító munkáját dicséri.

Az új fordítású kötetet átvette: Szabadi-Maglódi Kitti, a Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója; Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója és Szedmák Tamás alpolgármester. 

Középen: LI ZHEN Árpád műfordító

Köszönet az adományokért:

WANG YUXIANG (főszervező)
王玉祥

Nens Euro Kft. 
四季阳光旅游公司
Igazgató:
MIAO GUANGHUA 缪光华
szakmai irányító (igazgató):
LIN CHAOXIA 林朝霞

Kínai Evangélikus gyülekezet
匈牙利福音堂
és
Kínai Guang XI Xilin gyülekezet 
YING GUANGHUA 应光华

Magyar-Kínai Kulturális Egyesület 
Elnök: TENG WEIJIE 滕维杰
Alelnök: GENG JIE 耿杰
匈中文化交流协会

Műfordító: LI ZHEN Árpád 李震

és végül, de nem utolsó sorban JI PING-nek.


-Kincses Szilvi-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS