A Magyar Labdarúgó Szövetség határozata értelmében az NB I-es felnőtt bajnokságon kívül minden küzdelemsorozatot lezártak és az idei szezonban már nem lesznek mérkőzések. A félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba.

-Hirdetés-

A Bács-Kiskun Megyei I. osztályú Labdarúgó Bajnokságban március 14-én, a 19. fordulóban léptek utoljára pályára a csapatok. A Kecel FC gárdája ekkor bravúros gól nélküli döntetlent ért el a Kiskunfélegyháza otthonában. A keceliek a félbeszakadt bajnokság 12. helyén álltak.

A csapatról és a kialakult helyzetről Verba Józsefet, a klub elnökét kérdeztem.

Verba József a Kecel FC elnöke

Hogyan értékelnéd a csapat teljesítményét a hátrahagyott szezonban?

-Az elmúlt bajnokságokban elért 3. és 5. helyezésünket figyelembe véve a félbeszakadt szezonról vegyes érzelmeim vannak. Egy csalódást keltő őszi évad után, mely végeztével a kiesés réme is fenyegetett, a téli átigazolási időszakban jelentős erősítésbe fogtunk. Ennek köszönhetően tavasszal már jóval erősebb kerettel vártuk a mérkőzéseket. Az idei első két fordulóban győzött is a csapat, majd egy szerencsétlen hazai vereség következett, de az utolsó lejátszott fordulóban egy bravúros döntetlent értünk el Kiskunfélegyházán. Ezután döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságok lezárása mellett.

Milyen módon érintette a klubot, hogy minden bajnokságot beszüntettek és lezártnak nyilvánítottak?

-Mivel mindenki – játékos, vezető, szurkoló – a meccsekért él, ezért sajnálattal vettük tudomásul a döntést, viszont azt tudni kell, hogy az emberi egészségnél nincs fontosabb! Különösen az U-14 és az U-16-os korosztály játékosai szomorkodtak, mivel nagy valószínűséggel a dobogón végeztek volna!

Az utolsó bajnoki mérkőzést követően volt-e a labdarúgóknak egyéni felkészülése?

-Tudomásom szerint a felnőtt csapat tagjai egyéni edzéseket végeztek, az utánpótlás csapatok pedig egy hete kezdték újra az edzéseket. Sajnos nem mindenki vállalja a bizonytalan helyzet miatt az edzésre járást, de ezt mi teljes mértékben elfogadjuk és megértjük!

Mi lesz a csapattal a továbbiakban?

-A szervezett formában történő edzések véleményem szerint július elejétől indulnak. Remélem ugyanezzel a kerettel vagy még erősebbel kezdhetjük majd el a közös munkát. A játékosokkal folyamatos kapcsolat van az edzők részéről, már mindenki várja az új találkozást!

A klub edzőinek, játékosainak tekintetében lesznek változások?

-Mivel – amennyiben a helyzet engedi – június 10-re szeretnénk összehívni egy tisztújító közgyűlést, amelyen szinte biztos, hogy több személyi változás is lesz, ezért nem tudok érdemben nyilatkozni a jövővel kapcsolatban. Annyi bizonyos, hogy továbbra is megyei I. osztályú, erős csapatot szeretnénk kialakítani. Az elmúlt négy évben büszkén mondhatom, hogy egyesületünk egy meghatározó tényezővé vált a megyei foci térképén és szeretnénk, ha ez a jövőben is így maradna.

A TAO és egyéb támogatásokkal mi a helyzet, lesznek fejlesztések a sporttelepen a továbbiakban?

-A 2020-2021-es TAO pályázatban az utánpótlás és működési támogatás mellett beadtunk egy tárgyi eszköz-ingatlan fejlesztési pályázatot is, mely tartalmaz egy nagy műfüves pálya – világítással, bajnoki mérkőzésre alkalmas – kivitelezést is. A teljes pályázat 245 millió forint. Nagy szükség lenne rá mivel rengeteg utánpótlás csapat és 3 felnőtt gárda használja a meglévő – nagyon rossz állapotban lévő – játékteret. Egyelőre várjuk a pályázati anyag elbírálását.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS