Írta: vira

A SOTE rektora, Merkely Béla professzor szerint várhatóan Budapesten magasabb lesz a pozitivitás. Az országos teszt eddigi adatai alapján 243-7230 fertőzött lehet az országban, az átfertőzöttek száma 22399 és 92624 között van.

Közös videókonferencián ismertette a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem, továbbá a KSH annak a nagymintás szűrésnek a részeredményeit, amelyet a négy orvostudományi egyetem és a KSH által közösen szervezett.

A felmérés eddigi részeredményei szerint tömeges fertőzés nem lépett fel az országban, így valószínűleg nyájimmunitás sincs.

-Hirdetés-

8,2 millió 14 év fölötti, nem bentlakásos intézményben lakó magyar állampolgár között 243-7230 fertőzött lehet az országban, az átfertőzöttek száma 22399 és 92624 között van.

Merkely Béla szerint a szakmabelieket is meglepték az eredmények. „Én magam is nagyjából ötszörös előfordulási gyakorisággal számoltam, ez vonatkozik az aktuális fertőzöttekre meg az átfertőzöttekre” – mondta Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy március utolsó, április első hete volt a legnehezebb időszak, amikor eldőlt, hogy lecsendesedik vagy súlyos irányt vesz itthon a koronavírus.

A magyar lakosság fegyelmezett viselkedésének köszönhető, hogy annyira lecsökkent a kontaktusok száma, hogy a vírus reprodukciós rátája leesett és a járvány gyakorlatilag megszűnt. De a járványveszély nem!” – hangsúlyozta Merkely.

A SOTE rektora az enyhítések után sem hagyná el a maszkviselést. Azt javasolja, hogy próbáljunk úgy élni, mint előtte, de ne feledjük el, minek voltunk a közelében. Azt is javasolja, hogy a rendezvények vonatkozásában legyünk visszafogottak. Hozzátette: használjuk ki, hogy nyár lesz, a meleg védi az ember immunrendszerét, és így pusztítja a vírust. 

Arról is szólt a rektor, hogy várható, hogy egy olyan világvárosban, mint a főváros, magasabb lesz a pozitivitás. Az esetleges második hullámmal kapcsolatban azt mondta, hogy akkor már többet tudnak a vírusról, tudni lehet akkor már, hogyan lehet védekezni ellene, és sokkal közelebb leszünk a vakcinához.

A 8300 vizsgálatból 2 pozitivitás azt jelenti, hogy 240-7000 közötti aktuális fertőzött lehet a magánlakásban lévőknél. Ezen belül van az aktív fertőzöttek száma.

A SOTE-n három esetben alkalmazták a vérplazma-kezelést. Az egyik ilyen beteget nemrég vették le a lélegeztetőgépről, a beteg már 5 hete küzdött a vírus ellen.

BPK
Kiemelt kép forrása: MTI/Varga György

MEGOSZTÁS