Többhetes szünetet követően a Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesület keretein belül is elkezdődtek az edzések. A kormány és a magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelően nagy figyelemmel vannak a foglalkozások során a járványveszélyt érintő előírásokra.

-Hirdetés-

A klub elnöke Csesznegi Lajos elmondta, hogy a kormányrendeletnek köszönhetően a szabályokat betartva, a megyében az elsők között május 4-től kezdődően tartanak edzéseket.

A gyermekeknek is már nagy volt a mozgásigénye és az edzőkkel egyeztetve alakították ki a heti programokat. A szülőket megkérdezve és azok beleegyezését kérve minden korosztályban elindították az edzéseket heti három alkalommal. A fiatalok az iskolai sportpályára érkeznek felöltözve és a fertőtlenítő kézmosást követően kezdik el a gyakorlásokat.

Az öltözőt nem használják és a gyakorlatokat is külön kisebb csoportokban hajtják végre. Amikor a közös edzésekre nem volt mód, akkor a gyermekeknek online módon küldtek el edzésterveket. A szülők a foglalkozásokra a sportcsarnok melletti kapubejárónál adják és veszik át a gyermekeket, így a felnőttek be sem lépnek az iskolai udvar, valamint sportpálya részére. A szakemberek összesen mintegy 90 gyermekkel dolgoznak, 4 fiú és 1 lány csapat keretein belül.

A műfüves labdarúgópálya éves fenntartási költsége mintegy 500 ezer forintra tehető

A klub elnöke arról is beszélt, hogy önálló egyesületként gazdasági alapon működnek. A műfüves kispályát és az élőfüves pályát is saját költségvetésükből tartják fenn. A műfüves pálya fenntartási költsége minden évben mintegy 500 ezer forintra tehető és annak állapotát a Magyar Labdarúgó Szövetség rendszeresen ellenőrzi. Ezt a játékteret csak bérleti díj fejében tudják az egyesületen kívüli, külső személyeknek használatra átadni.

A futók, kocogók és a gyermekükkel labdázni akaró szülők az élőfüves pályát és a körülötte található atlétika pályát használhatják. Az iskolai területre azonban csak egy olyan belépőkártyával lehet bejönni, amelyet meg kell igényelni. A területet ellenőrzött keretek között lehet látogatni, mert sajnos vannak olyan személyek, akik nem riadnak vissza a rongálásoktól.

Az értékek védelme érdekében a területen több helyen kerültek elhelyezésre térfigyelő kamerák.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS