Írta: vira

Az amerikai Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával – jelentette kedden este több amerikai médium is.

-Hirdetés-

A főként gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó vállalatcsoport a talkum alapú babahintőpor iránti bizalom eltűnésével és a kereslet megcsappanásával indokolta a döntést. A cég 2018-ban több mint négymilliárd dollár kártérítést fizetett ki 22 nőnek, mert bebizonyosodott, hogy a forgalmazott hintőpor rákot okozott.

A 22 felperes közül hat nem is érte meg a bírósági tárgyalást. A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik.

Közben napvilágra került dokumentumok szerint a hintőpor rákkeltő azbesztet és talkumot (zsírkövet) is tartalmazott, és bár a gyártó tisztában volt ezzel, nem tájékoztatta róla a vásárlókat.

A Johnson & Johnson kedden este kiadott közleménye hangsúlyozta:

egy tavaly októberi vizsgálat igazolta, hogy a korábbi kártékony hintőpor már nem tartalmaz azbesztet, de a bizalom és a kereslet jelentős mértékű csökkenése miatt mégis végleg felhagynak a forgalmazásával. A közlemény ugyanakkor tudatta, hogy ez a fajta hintőpor azokban az országokban továbbra is kapható lesz, ahol „jelentős a fogyasztói kereslet iránta”.

 

-Figyelo.hu-
Borítókép: MIA Studio, PuzzlePix/Shutterstock

MEGOSZTÁS