Nincs borverseny — mégis van borverseny?

Termékteszt: ez az, amikor az ellenőrzésre jogosult hatóság levesz egy árut az áruház polcáról és megnézi, hogy az-e az, aminek lennie kell. Vonatkozhat ez virslire, húsárura vagy kenyérre egyaránt.

Nagy örömünkre ezúttal az Irsai Olivér borokat vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. A legjobbak a mi járásunkból kerültek a boltokba!

-Hirdetés-

A NÉBIH teszt során különböző szempontok alapján vizsgálták meg és egyben rangsorolták is a legjobbakat a 2019-es évjáratból. A hivatal szakemberei összesen 25 különböző palack Irsai bor komplex vizsgálatát végezték el.

A próbavásárlás során mindent megnéznek, kezdve a palack helyétől, annak küllemén és címkézésén át egészen a benne lévő ital vegyi szerkezetéig.

A Szupermenta termékteszt szakértő és laikus kóstolók általi pontozása alapján rangsort is felállítottak az Irsai borok között. A legjobbnak a soltvadkerti Frittmann Testvérek Kft, második helyen a Font Pincészet végzett, míg a harmadik helyet a gyöngyösi Dubicz Borászat fehérbora érdemelte ki.

Frittmann János és István 2015-ben, az Év Borászata díj átvételekor

Megkérdeztük a soltvadkerti díjazottakat, hogy értékelik ezt az elismerést

Frittmann János: – A NÉBIH más borokat is szokott vizsgálni, ez az Irsai-ötlet most nekünk kedvez. A mérési paraméterek rendkívül szerteágazóak és a fogyasztó védelmét szolgálják. Természetesen nekünk, termelőknek is egy garancia. A borpiac tisztulását jelenti, hogy a 25, polcokról levett mintából nem akadt hibás vagy nem oda illő.

Milyen út vezetett idáig?

-Az Irsai Olivér eredetileg csemegeszőlő. Borát csak más fajtákkal társítva lehetett megtalálni. Először mi, Font Sándorék és a Nyakas Pincészet (Tök) készítettek először belőle önálló bort is. Ehhez persze kellett a reduktív eljárás.

Szokásos dolog az ilyesfajta „bolti borverseny”?

-Mostanában igen és a járvány miatt nagyobb lett a sajtómegjelenése. Angliában is szerepelünk a boltok polcain: ott az Irsaink első, a Cserszegink 4. helyen végzett a saját listáján.

Tovább megyek: immár Font Gábor borásznál kortyolgatok a 2. helyezett italból.Miben különbözik ez egy szakmai borversenytől? — teszem fel a kérdést.

-Az biztos, hogy az Irsainak nagyon kellettek a fajta szintű borversenyek. Az elmúlt 20 évben éppen emiatt erősödött meg a piacon és vált vezető termékké. Igaz, változtak a borfogyasztási szokások is, melyek ennek az ízvilágnak kedveznek. A borversenyre mindenki nevezhet, akinek van arra érdemes terméke. A kóstolás mellett szakmai előadások, pincelátogatás, kóstolás és a termelők közötti eszmecsere teszi teljessé. Ez pedig most egy más jellegű megmérettetés: ami a polcon van, azt vizsgálják meg.

Van, aki megbukik ezen?

-Most már nem igazán. Úgy is mondhatnám: megtörtént az ágazat tisztulása. De kellett is!

Mit vizsgálnak itt?

-Mintegy 50-féle szempont alapján történik a megmérettetés: ebben szerepel a címke tartalma, betűmérete, elrendezése, a vásárlók megtévesztésének kizárása, aztán a laborvizsgálat, amely savtartalmat és más, leginkább vegyileg kimutatható tulajdonságot és összetevőt elemez. És természetesen az érzékszervi vizsgálat, azaz a kóstolás sem maradhat ki!

Az Irsai mennyiben tekinthető soltvadkerti arculat-bornak?

-Ez a szőlő sok helyen terem, de a mai ízvilágú bor itt készült először kereskedelmi tételben. Emlékszem, a 2001-es szüreti fesztiválon mutattuk be a sajátunkat, még kancsóból kóstoltatva. Azt gondoljuk, hogy a korszerű technológiával előállítva, a fiatal fogyasztókat megcélozva nagy siker rejlik ebben a borban! És Vadkert, mint látjuk az eredményből, Irsai téren jó pozíciót foglal el.

Fonték idén februárban a franciaországi Vinalies Borversenyen ezüstérmet értek el az Irsaival. Legyünk büszkék sikereinkre!

-Káposzta Lajos-

MEGOSZTÁS