Közel 50 éve alakult meg a Soltvadkerti Tenisz Klub az 1970-es években. A sportág azóta is népszerű a városban és a soltvadkerti versenyzők közül Szávay Ágnes érte el a legnagyobb eredményeket azzal, hogy világversenyeken is kiemelkedően teljesített.

A járványhelyzet miatti korlátozás enyhítésének következtében a 40 tagot számláló klubban is beindult az élet, melyről a tenisz klub egyik alapító tagját, Szakács Ferencet kérdeztem.

Szakács Ferenc

Milyen múltra tekint vissza a tenisz klub?

-Hirdetés-

-A tenisz élet alapjait a soltvadkerti orvosok rakták le és Vadkerti-tó mellett volt egy aszfaltos pálya, amelyen az első mérkőzéseket játszottuk. Később a Soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet elnöke, Vincze József kezdeményezésére a teniszezők megkapták a mostani területet az általános iskola sportpályája mellett. Itt korábban kézilabda pálya volt, amelyet sikerült bekeríteni, és azóta is folyamatosan fejleszteni. Az első években a kézilabda pálya csak két játéktér kialakítására biztosított helyet, de a későbbiekben bővítésre volt lehetőség, így mostanra már három pályán lehet egy időben játszani. A salakos pályák kiépítését önerőből, minden egyéb támogatás nélkül sikerült megvalósítani.

A mára nagyon otthonos teniszpályán milyen komolyabb fejlesztések voltak?

-A kezdeti időszakban csak a pályák voltak egy kerítéssel. Az évek múlásával felépült egy kisebb faházunk mosdóval és villanyvilágítást is kiépítettünk. Két évvel ezelőtt indult el az a kezdeményezés, hogy a mai kor követelményeihez és az igényeinkhez méltóbb kiszolgáló helyiségeket építsünk. Ennek során kialakításra került női és férfi öltöző, tusoló, konyha, valamint egy fedett kiülő rész. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a jelen állapot fenntartása nagyon sok kétkezi munkával biztosítható, amelyet a tagok végeznek. Most tavasszal is két hétvégén jöttünk össze, hogy a szabadtéri sportolásra alkalmas hónapokra megfelelő minőségű legyen a salak, a hálók és minden egyéb.

Versenyeket szoktatok rendezni?

-Szoktunk rendezni időközönként házi bajnokságokat. Vannak egyéni, páros, vegyes páros és meghívásos küzdelmeink is. Jó kapcsolatot ápolunk a kiskőrösi, kiskunhalasi, kiskunmajsai és a solti teniszesekkel, akikkel alkalmanként megküzdünk. Az eredményes teniszezéshez a tagjaink közül a sportszakmai hátteret Vizi Ferenc szakoktató biztosítja a számunkra. Róla tudni kell, hogy ő foglalkozott itt Szávay Ágnessel is a pályafutása első éveiben, aki a későbbiekben világversenyeken is komoly eredményeket ért el.

Változott valamit a sportág az elmúlt 50 évben?

-Ez egy olyan sportág, amit nevezhetek talán korfüggetlennek is, csupán egy bizonyos gömbérzék kell hozzá. A kezdetekhez viszonyítva a közeg nem sokat változott, hiszen nagyszerű baráti társaság alkotja a Soltvadkerti Tenisz Klubot a mai napig. Mindez megnyilvánul abban is, hogy általában havonta összejövünk egy közös bográcsozásra és van egy olyan vicces mondásunk is miszerint „nehogy a tenisz az ivás rovására menjen”.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS