Pünkösd előtt vettek végső búcsút Soltvadkerten Szilasi Zoltántól, akit a helyi férfi kézilabda alapítójaként tartottak számon. Rá emlékezve egy kis társasággal beszélgettem a napokban: meglett férfiak gyűltek össze nálam, hogy felelevenítsék az elhunyt edzővel és sportmenedzserrel kapcsolatos emlékeiket.

-Hirdetés-

Mint mesélik, már a 60-as évek végétől volt kézilabda Soltvadkerten, amit a lányok indítottak el. Aztán jöttek a fiúk is. Az ő csapatuk 1971-72 körül vett nagyobb lendületet, éppen Szilasi Zoltán aktivitásának köszönhetően. Az 1949-ben született fiatalember a Soltvadkerten néhány éven keresztül működő gimnáziumban érettségizett és a diákévek idején került közelebb ehhez a sporthoz.

Focicsapat és birkózás már működött a faluban. Jó ötletnek tűnt tehát a férfi kézilabda meghonosítása. Ennek mondhatni, ő volt a motorja! Ott volt a többi sportágnál, akár a lány csapatnál is, de a legtöbbet a kézilabdás fiúk „menedzselésével” foglalkozott. Pénzt, támogatást, közlekedési eszközt szerzett. A Jóreménységnél dolgozott raktárosként, és jó kapcsolata volt Vincze József elnökkel. Igaz, az elnöki sofőr is kézilabdás volt: Boros Géza… Édesanyja mosta a mezeket, ő pedig még azt is megtette, hogy vidéki tornák esetén beszerezte a reggelit.

A beszélgetés résztvevői nem győzték hangsúlyozni, hogy ő nem kapott ezért pénzt, sőt… De nem is várt érte el semmit. Neki mindene volt a társaság és a hangulat. Független emberként az ő családja a sport volt! (No meg a közös szórakozások.) Viszont a sportolók nagy része dolgozó, sőt családos ember volt. Sokszor kellett emiatt győzködnie őket, sőt a családot, hogy engedjék el a hétégvére meccsre! Előfordult, hogy még segített is a munkákban, csak hogy időben meglegyenek és elengedjék.

Hogy kik jártak akkor, a 70-es 80-as években kézilabdázni? A képen láthatókon kívül megemlítették még Boros Attila, Weinhardt László Zsikla András, Szávay László, Szávay Zsolt, Kaposvári János, Szakács Ferenc, Korsós István és Bajusz Péter nevét — természetesen a teljesség igénye nélkül.

Felnőtt férfi kézilabda csapat Soltvadkerten az 1970-es évek 2. felében. Állók balról: Szilasi Zoltán, Kerényi János, Barta Béla, Vágó Ferenc, Frittmann János. Alsó sor balról: Dobszai Sándor, Schiszler Péter, Boros Géza; Schiszler József, Reczer János

A megyei 2. osztályban játszottak, ami akkor meglehetősen erős volt, lévén sok településen működött csapat. Kemény ellenfél volt Csávoly, Bácsalmás, Harta, Izsák… Aztán bekerült Vadkert az NB II-be, valamint az NB I/B-be is, ahol több éven keresztül játszottak. Szilasi Zoltán Szolnokon megszerezte a segédedző képesítést, hogy még jobban tudjon dolgozni a csapattal. Utána hívta meg Sóber Ottót edzőnek — előteremtette rá a pénzt. A játékosok nem kaptak fizetést, de a költségekre megvolt a támogató. Pl. a Jóreménység zöld Robur buszával vitték őket a meccsekre. Molnár István (Bócsai u.) volt a sofőr!

Aztán 1983/84-ben hagyta abba az aktív kézilabdázást. Persze utána is eljárt néha meccsekre. Látta, hogy jó kezekben a csapat! Mivel pedig jó érzéke volt a pingponghoz, az asztalitenisz a fakupáknak több éven át legjobb játékosa volt. Érdekes stílusban játszott, szinte verhetetlenként!

Szilasi Zoltán idős korára cukorbeteg lett. Combcsonttörést szenvedett, majd odahaza szépen elaludt 2020. május 26-án. Béke legyen vele, ápoljuk emlékét!

Káposzta Lajos sportbarát

MEGOSZTÁS