Az ajtó már megújult, kiadtunk egy prospektust az épületről, és ha nincs ez a koronavírus, akkor már továbbléptünk volna az épület felújítása terén! — mondja a soltvadkerti katolikus egyházközség elnöksége. De nem álltunk le: jövőre fel szeretnénk jutni a toronyba a kis haranghoz, illetve le az altemplomi kriptába. Ezeket az értékeket és történelmi helyeket igenis meg kell mutatnunk a vadkertieknek, valamint a turistáknak!

-Hirdetés-

A kápolna egyik nagy ünnepe a névadó Páduai Szent Antal emlékmiséje, melyet mindig június első péntekén tartanak meg. A bent ülők idén maszkban követték a szertartást, míg a kint helyet foglalók mentesültek ettől. Dr. Jeney Gábor plébános ezekkel a gondolatokkal kezdte a misét:

„A szabadon vállalt szegénység megerősíti az embert, a gazdagság viszont elgyöngíti. Merthogy az összeszedett vagyonnak rabjává válik.

Mi is válhat rabsággá? Ismerünk politikai és társadalmi rabságot is, de korunk legnagyobb terhe az anyagi rabság! Ugyanis ez azt jelenti, hogy az anyagiak szolgái leszünk. Pedig — ugye nem kell senkinek sem mondanom, hogy — a túlvilágra üres zsebbel megyünk innen. Ugyanez áll a hírnévre, az aziránt folytatott hajszára: sokan vannak, akik belebetegszenek a sztárságba, a közönség rajongásába — majd pedig annak eltűnésébe.”

Mit is kell tudnunk Pádai Szent Antalról, erről az itáliai, eredetileg portugál családból származó szentről?

16 évesen belépett az Ágoston-rendbe, és itt vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Dél-Franciaországban prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt.
1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova/Pádua felé halt meg, az arcellai kolostorban.

A plébános Páduai Szent Antal példájából kiindulva feltette a kérdést: Mi az élet értelme? A válasz pedig a következő:

Amiért megküzdesz!

A miséken szokásos önvizsgálat része lehet az is, amikor azt nézzük végig, mire használtam fel az elmúlt napokban anyagi ÉS szellemi forrásaimat. Jeney Gábor atya szerint ezek mind jelenünkben, mind pedig Páduai Szent Antal idejében, a XIII. századi Itáliában a következők pozitív célok lennének:

  • jótékonykodás
  • segítség
  • adósságok elengedése
  • az embertárs szolgálata
  • olyan tettek felvállalása, melyek (hozzám képest) rendkívüli áldozatvállalást, erőfeszítést igényelnek.

A soltvadkerti kápolna Szent Antal miséje az oltárra és a falak mellé kitett liliomok megáldásával fejeződött be: „Ne bimbók legyetek, hanem kinyílt virágok, melyek a tisztaságot és a szépséget jelentik!” — zárta gondolatait a plébános.

A mintegy 50 résztvevő ezután átballagott a Bozsóki család udvarába, ahol hangulatos szeretetvendégség és jó beszélgetés vette kezdetét.

Káposzta Lajos 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS