A különféle szervezetek, egyesületek tagjai úgy érezték, hogy méltó módon emlékezni kell 1920 szomorú eseményére. Az elmúlt időszak virtuális túrái helyett a jelenleg hatályos egészségügyi rendszabályok betartása mellett Trianon-100 (Vírusirtó) Emléktúrát rendeztek 2020. június 6-án Szabadszálláson.

-Hirdetés-

A Keceli Ösvénytaposó Turista Egyesület nevében Kecelről 5 fő: Bagi Rita, Deliné Huszár Anita, Szabó Anett, Szabó Zsolt és Vancsuráné Editke vett részt ezen a különleges eseményen túrázóként, illetve Boross Helga és Boross Viktor – volt keceli – házaspár futóként.

„A két fő szervező, Asboth György – a Strázsa Honvéd Teljesítménytúra nevében, illetve Buza Vince – a Honvéd Nyugdíjasklubtól – várt minket nagy szeretettel Szabadaszállásra. Nagyon jó kapcsolat van a keceli és a szabadszállási túratársaság között, már évek óta ismerjük egymást. Kedves emberek, szíves vendéglátók, hálás vendégek, így nagy örömmel jöttünk hozzájuk most is.

A részvételt előzetes regisztrációhoz kötötték. 15 és 28 kilométeres távokra lehetett nevezni, mi az utóbbit választottuk. A rajt helyszíne a szabadszállási József Attila Közösségi Ház volt, ahol reggel 8 és 9 óra között gyülekeztek a résztvevők, célként pedig a régi laktanyát jelölték ki. A szervezők kisbusszal szállították a túrára indulókat a rajthelyre. Minden korcsoportból voltak vállalkozók, aki akarta, még a „jól nevelt” kutyáját is hozhatta magával. Összesen 234 nevező indult ezen az alföld szépségeit bemutató túrán, ahol a legfiatalabb résztvevő pár hónapos csecsemő volt, a legidősebb pedig 79 éves sporttárs.

A rajt előtt a túrázók – a másfél méteres védőtávolság betartásával, szájmaszk kötelező viselése mellett – megtekinthették a Honvéd Nyugdíjas Klub által a sorsfordító trianoni döntés 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást.

Kis csapatunk a szemerkélő eső ellenére is jókedvvel állt a sorba rajtolni, ahol az indulóidő vonalkódos leolvasása után a hagyománnyá vált keceli csoportkép is elkészült.

A 28 km megtétele közben több frissítőponton vártak bennünket a szervezők: gyümölccsel, kalóriapótló müzlivel, ásványvízzel kínálták a hirtelen fülledt meleggé vált időjárástól kitikkadt vándorokat. Az úton mellénk szegődött négylábú túratársunkat is megitattuk egy helyben készített itatóból, s még velünk együtt megmászta a szabadszállási homokbuckák nevezetes pontjait, a Strázsa – hegyet, a Lófogó – dombot és a Barátság – hegyet is. Sokszor erőt próbáló volt a homokhegyekre való fel – és lejutás, viszont kárpótolt bennünket az ősborókás, az árvalányhajmezők és a telepített fenyvesek látványa, valamint a nyár illata. Összeszokott csapatunk már többször megtette ezt az útvonalat más évszakokban is, de még mindig nyújt újabb meglepetéseket, élményeket e táj, Petőfi Alföldje, József Attila gyerekkorának egyik helyszíne.

A célba délután 3–ra érkeztünk be, ahol ismét vonalkódos olvasóval állapították meg a beérkezésünk pontos időpontját, s ajándékba kitűzőt, valamint baráti elismeréseket gyűjtöttünk be. Itt helyben sült, ízesített kemencés lángossal vártak bennünket barátaink.

Örültünk, hogy a magyar táj bejárásával, kicsit a magunk
eszközeivel a – túrával –  emlékezhettünk az elszakított területekre és az ott élő magyarokra, határon túli barátainkra a zsil – völgyi Lupényból, a csodás Torockóról, a felvidéki Ebedről,  a délvidéki Zentáról – akik közigazgatásilag már nem, de lelkünkben mindig itt vannak velünk.

További terveink között szerepel júniusban a Balaton – felvidék káprázatos vulkáni hegyeinek bejárása, júliusban pedig az általunk nagyon szeretett mesés Torockóra viszem a csapatot a vírushelyzettől függően -, továbbá augusztusban pedig 2 napos túrát szervezek a Kőszegi – hegységbe. Ősszel testvérvárosunkba, Lupényba tervezek látogatást, ahol a 2000 m feletti csúcsokat hódítjuk meg. Minden hely, ahová eljutunk, látnivalóival, természeti és épített értékeivel, emberi kapcsolataival olyan feltöltődést adnak számunkra, amelyeket nem pótol az anyagi világ pillanatnyi öröme. Akik velünk tartanak, átérzik a múlt és a jelen találkozásait, és reményeim szerint hazatérve a hely üzenetét átadják az itthoniaknak is” – nyilatkozta Szabó Zsolt, a keceli csapat vezetője.

Fotók: Szabó Zsolt

 

-E-

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS