A Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki Tagóvodájában az intézményvezető Csővári Andrásné nyugdíjba vonulásának alkalmára rendezett búcsún, a szülőkben hiányérzet keletkezett.

-Hirdetés-

Azaz pontosan azon négy gyermek szüleiben, akinek gyermeke szeptemberben már nem az óvoda kapuján fog belépni, hanem kicsit félve megkezdi iskolás éveit.
Igazuk van, hiszen egy korszak lezárul gyermekük életében, amitől méltó módon el kell búcsúzni, és mint szülőnek, mint gyermeknek is le kell zárni ezt az életszakaszt.

Ezért június 10-én szeretettel várták a hozzátartozókat az óvoda ballagási ünnepségére, ahol a meghívott vendégek között ott volt mindenki, aki valamilyen formában foglalkozott a gyermekekkel, a fejlesztő pedagógustól a sakkoktatóig.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével BozóKutyifa Eszter, Csővári Andrásné, Kalmár Benedek, Morvai Gabriella és Pásztor Markella Eszter.

Az óvodában egyetlen összevont csoport működik, ezért minden gyermeknek lehetősége volt elbúcsúzni kis társaitól, és az óvodában a lezárás előtti időkből még emlékeztek a megtanult versekre, kedves dalokra. Egy mesedarab – mely a szeretetről szólt – is helyt kapott a műsorban. Az idő kegyes volt az ünnepség résztvevőihez, a virágokat még épp megkapták a ballagók, amikor leszakadt az ég.

Berkecz Mónika

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS