Elérkezett a nap, melyen a Katica csoport óvodásait is vakációra bocsátották az óvónénik. A rendhagyó tanév rendhagyó ünnepséget kíván, így hát versek és mesék helyett a játéké, az emlékkészítésé volt a főszerep ma délelőtt.
A Lépésről lépésre programnak megfelelően az egész óvoda tevékenységközpontokká vált, ahol forgószínpadszerűen próbálhatták ki magukat az ovisok. A csoportban nagy hagyománya van a szülők bevonásának a projektmunkába, ma sem volt ez másképp.
Minden állomást egy-egy pedagógus vezetett, akik a nevelési év során a gyermekekkel foglalkoztak. Készültek katicás ceruzatartók, viráglenyomatból szívecskék, fűzött karkötők, óvodai jellel ellátott fakorongok. A csoport elkötelezett az ökológiai szemlélet és nevelés iránt. Jó volt látni a megannyi újrahasznosított játékelemet. Ültettek „gondolj rám” virágot, és gyűjtöttek katicákat a mozgásfejlesztő szobában berendezett virágos réten.
Az iskolába menőknek külön feladattal kedveskedtek. Leendő osztályfőnökükkel tanultak ceruzát hegyezni és dolgoztak egy keveset új füzetükben. Piros palástjukon hét fekete korong jelezte a hét elvégzett állomást, és vállukon pöttyös tarisznya lógott. Ezekkel a különleges kellékekkel avatták őket iskolássá. Az óvodában maradók sem maradtak katicás emlékek nélkül. Ők szintén piros-fekete díszítésű kisvödrökbe gyűjtötték a munkáikat.
Az iskola vezetése minden évben örömmel vesz részt az óvodai ballagáson. Most is kedves ajándékokkal lepték meg a gyerekeket.
Mi, akik ott voltunk ma délelőtt, gyönyörködtünk a gyermekmosolyokban. Mert az évek során tudtuk, megéltük, mennyi munka, mennyi elszántság rejtőzik a ceruzafogás, a lépések, az egymásra figyelés pillanataiban. És a szövetségben, mely abban a percben köttetik meg, mikor az édesanyák és édesapák becsukják maguk mögött az oviajtót, miután kincseiket az óvónőkre bízták.
A csoport felnőtt Katicái: Lovász Edit, Hajósné Hertl Edit és Szabadszállási Annamária, ma féltő szívvel útjukra bocsájtották a kiskaticákat. Néhányukat csak a vakációra, néhányukat pedig iskolába vagy más intézménybe. A mezőt, ahol eddig élhettek, a legjobb tudásukkal és szeretetükkel gondozták, ezért az elengedés pillanata mindig nehéz. De talán éppen a bizalom a legnagyobb ajándék, amit tanítványainknak és gyermekeinknek adhatunk. Jó utat, Katicák!
Kutyifa Anikó
Fotógaléria:
