Írta: vira

Bárki eladásra kínálhatja az áruháznak a már nem használt, vagy megunt, de még jó állapotban lévő IKEA bútorait, hogy azokat mások megvehessék.

-Hirdetés-

Az IKEA újabb lépést tesz a körkörös működés felé, és június 15-én Magyarországon is elindítja a Bútorok második élete elnevezésű használt bútor szolgáltatását – közölte az áruház.

A lehetőség mindenki számára nyitott, hogy visszavigye használt, de biztonságos és jó állapotban lévő IKEA bútorait.

A kezdeti időszakban a soroksári IKEA áruház fogadja és értékesíti majd a lakberendezési termékeket.

„Az IKEA-nál úgy gondoljuk, hogy semmi sem hulladék és a termékeinknek a lehető leghosszabb ideig kell szolgálniuk. Vásárlóink gyakran cserélik bútoraikat az aktuális élethelyzetüknek és igényeiknek megfelelően, az új szolgáltatásunk pedig lehetővé teszi számukra, hogy a már feleslegessé vált bútoraik új tulajdonost találjanak, amelyek így kaphatnak egy második életet” – Vladimír Víšek, az IKEA cseh-magyar-szlovák régiójáért felelős fenntarthatósági vezetője.

A lakberendezési vállalat az új tulajdonosnak egy éves garanciát is biztosít a termékekre, kivéve azokra a sérülésekre, amelyek már a bútor eladásakor megtalálhatóak voltak a terméken. A működéshez minden, az IKEA előírásainak megfelelő higiéniai intézkedést biztosítanak.

A szolgáltatás keretében a már nem használt vagy megunt, de még funkciójukat biztonságosan ellátó IKEA bútorokat a vásárlók eladásra kínálhatják a lakberendezési vállalat erre a célra fejlesztett weboldalán, a bútorról készült fényképek és termékleírás feltöltésével.

A vevőszolgálati fényképes elbírálás során az IKEA azt vizsgálja, hogy az adott termék valóban használható-e még más számára, majd árajánlatot küld az eladónak.

Ez a legtöbb termék esetében az eredeti vételár 30%-a, ami lehetővé teszi, hogy a bútor minél hamarabb gazdára találjon. Az árajánlat lehet magasabb is, amennyiben a bútor alig használt vagy kifejezetten jó állapotban van. Kisebb sérülések, karcolások nem jelentenek problémát, ám minden hibáról fényképes dokumentáció szükséges.

Amennyiben az ajánlatot az eladó elfogadja, – hasonlóan, mint más, használt termékeket kínáló felület esetében – neki kell gondoskodnia arról, hogy az adott terméket összeszerelt állapotban elvigye az IKEA áruházba, amelyeket a vállalat először a soroksári áruház leértékelt áruk (FYND) részlegén értékesít tovább.

„A leértékelt áruk részleg koncepciója szerint a sérült termékek javításával és kiegészítő alkatrészek biztosításával szeretnénk elkerülni a hulladéktermelést, valamint most már használt, de biztonságos és higiéniai szempontból megfelelő bútorok, például szobabútorok újraértékesítésével is szeretnénk ehhez hozzájárulni. Ez az új szolgáltatás remekül kiegészíti a hulladék nélküli társadalom felé irányuló folyamatos erőfeszítéseinket” – mondta Jitka Vlčková az IKEA termékhelyreállítási területért felelős vezetője.

A bútor ellenértékeként az eladó egy IKEA ajándékkártyát kap, amire feltöltik a termék vételárát. Ennek összege bármelyik áruházban levásárolható. A lakberendezési vállalat az új tulajdonosnak egy éves garanciát is biztosít a termékekre, ez alól az a sérülés kivétel, ami az újraértékesítés pillanatában már ismert volt.

A svéd vállalat csak IKEA bútorokat vásárol vissza, ezáltal tudja garantálni vásárlói számára, hogy a termékek biztonságosak. Fontos, hogy olyan IKEA bútorok is eladhatóak, amelyek már nem találhatóak meg az aktuális kínálatban.

Az alábbi bútorok kínálhatók megvásárlásra a Bútorok második élete szolgáltatás keretén belül:

• Kanapék és fotelek

• Dohányzóasztalok

• Könyvespolcok és tárolórendszerek

• Irodabútorok

• Székek, asztalok, tükrök

• Gyerekbútorok

• Kültéri bútorok

• PAX gardróbrendszer

• Nagy ágykeretek

A programban többek között az alábbi termékek nem vesznek részt:

• Matracok, ágybetétek – higiéniai és ebből fakadó törvényi és fogyasztóvédelmi szabályozás okán

• Konyhaszekrények (FAKTUM, METOD) – azok nagy tárolási igényei okán

• Elektromos készülékek – szigorúbb üzembehelyezési szabályok miatt

• Konyhai munkalapok – azok tárolási igényei és személyre szabott méretezése okán

• Kiegészítők (pl. étkészletek, világítás, textíliák) – higiéniai és ebből fakadó törvényi és fogyasztóvédelmi szabályozás okán

• Önálló bútorrészek (pl. polcok, fiókok, ajtók) – amiatt, hogy ezeket a termékeket az IKEA más termékekkel együtt kínálja, így nehezen megoldható a tárolási kapacitása

• Zöld (élő) növények

• Élelmiszerek és italok

• Visszahívott IKEA termékek

A pontos terméklistát a weboldal gyakori kérdések aloldala tartalmazza.

A szolgáltatás Csehországban és Szlovákiában 2017 novembere óta működik eredményesen, mostanra több mint 11 000 bútor sikerült újraértékesíteni. Szlovákiában átlagosan 80, míg Csehországban 350 bútordarab kap havonta második esélyt.

A használt IKEA bútorok weboldala ide kattintva érhető el.

-szeretlekmagyarorszag-

MEGOSZTÁS