Június 16-án este 19 órakor többen is összegyűltek a kiskőrösi Nagy Imre-emléktáblánál, Magyarország 1956-os forradalom miniszterelnöke és mártírtársai kivégzésének 62. évfordulója alkalmából.

Filus Tibor képviselő, a kulturális, turisztikai és sport bizottság elnöke
-Hirdetés-

A megemlékezés elején Filus Tibor képviselő, a kulturális, turisztikai és sport bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána Turán István helytörténész emlékezett vissza Nagy Imre utolsó szavaival:

„Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.”

Az emléktáblánál koszorút helyezett el az ’56-os Szövetség nevében Faragó Imre területi elnök és Fodor Tamás, az önkormányzat nevében Domonyi László polgármester és Filus Tibor képviselő, a Kiskőrösi Polgári Kör nevében Boldoczki Sándorné és Rohoska István.

Turán István beszéde II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobránál

A Nagy Imre-emléktábla megkoszorúzása után koszorúkat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrára Boldoczki Sándorné és Rohoska István a Kiskőrösi Polgári Kör, Domonyi László polgármester és Horváth János képviselő az önkormányzat nevében. A szobornál Turán István mondott pár szót Rákóczi Kiskőröshöz való kötődéséről.

Szentgyörgyi Ábel

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS