Írta: vira

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság akciójában 5 település 8 helyszínén fogtak el olyan személyeket, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.    

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályával közösen 2020. június 17-én akciót tartott.

-Hirdetés-

Az egyenruhások Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Jánoshalmán, Selymesen és Mélykúton összesen 8 ingatlant ellenőriztek. Az átvizsgált házakban amfetamint és új pszichoaktív anyagokat, valamint kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket, többek között mérleget, önzáró tasakokat és alufóliát találtak a rendőrök.


A bűncselekménnyel összefüggésben lakásonként több százezer forintot, arany ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le a nyomozók.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra előállított 10 személy közül 5 főt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A rendőrök előterjesztést tesznek az őrizetben lévő gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.

 

Forrás: police.hu 

MEGOSZTÁS