A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum kiskunhalasi, kiskőrösi és kiskunfélegyházi tagintézményeinek kimagasló munkát végző munkatársait díjazták. A Papp Gyula főigazgató által létrehozott díjakat minden évben pedagógusnapkor adják át. A kiskőrösi tagintézményből a Jövő reménysége díjat  Raffainé Sendula Zsuzsanna Katalin vehette át.

-Hirdetés-

Raffainé Sendula Zsuzsanna Katalin mesélt nekünk tanulmányairól és életútjáról.

Kamaszkori éveimtől kezdve kisebb megszakítással valamilyen módon mindig is kötődtem a Wattayhoz. Itt szereztem közgazdasági érettségi vizsgát 2004-ben, majd 8 év múlva újra visszatértem, de akkor már közgazdász-tanárként. Közben 2008-ban a Dunaújvárosi Főiskolán diplomáztam, közgazdász és kommunikáció szakon bölcsész végzettséget kaptam. Az itt megszerzett ismereteimet pályázati referensként hasznosítottam és több pályázat előkészítésében, lebonyolításában, valamint ellenőrzésében is részt vettem. Innen kanyarodtam vissza 2012-ben régi középiskolámba, ahol azóta is a közgazdaság és az ügyvitel ágazat szakmai tárgyait oktatom. A tanulást sem hagytam abba, így az első felsőfokú végzettség megszerzése után 8 évvel a Budapesti Corvinus Egyetem mester szakán közgazdász tanári diplomát szereztem 2016-ban.

Nagyon jó kapcsolatot ápol a kollégákkal és a diákokkal egyaránt. Ezt bizonyítja az is, hogy osztályfőnöki munkája során, érettségi utáni szakképzésben tanuló diákokat fogja össze, és tart rendet – tájékoztatott  Franczia László igazgató, majd hozzá teszi –Kata immáron harmadik osztályát irányítja. Munkájában következetes és a tanulókkal szemben is éppolyan tisztelettel viselkedik, mint ahogy azt elvárja tőlük.

Az igazgatótól azt is megtudhattuk, hogy Kata képes a folyamatos megújulásra, mindig új és újabb feladatokkal birkózik meg.  Egy jó értelemben vett maximalista. Munkáját mindig precízen végzi, az órákra felkészülten érkezik, nem hagyja, hogy bármi is kizökkentse. Nem rettent meg akkor sem, mikor az újonnan érkező kolléga miatt egy számára teljesen új területet kellett tanítania. A szakmai vizsgákra teljes odaadással készíti fel mind a nappali tagozatos tizenéveseket, mind pedig a felnőttoktatásban tanuló, nála sokszor idősebb hallgatókat. A precíz munkavégzés nem csak nála elvárt igény, de diákjait is igyekszik erre szoktatni.

Maximalistaként a tanulókból is próbálja a lehető legtöbbet kihozni, többek között a közgazdasági tanulók KSH versenyén támogatja őket. De segíti a Pénz7 lebonyolítását, valamint a közgazdász és gépírás háziversenyek szervezési munkájában is tevékenyen részt vesz.

Elképzelhetetlen nélküle az iskola pályaorientációs tevékenysége. Külön kihívásként éli meg a technika órákat, ahol egy számára új korcsoport érdeklődését kell felkeltenie az iskola felé, kreatív és interaktív foglalkozások keretében.

Lelkiismeretes, segítőkész pedagógus, aki munkáját hivatásként végzi, akinek a kezei közül még sok tehetséges ember kerülhet ki, aki igazán méltó arra, hogy a „Jövő reménysége” díj birtokosa legyen.

Berkecz Mónika

MEGOSZTÁS