Írta: vira

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés soron következő közgyűlését most is kihelyezett helyszínen, így ezúttal Akasztón tartja június 26-án.

-Hirdetés-

2014 októbere óta immáron hagyományosnak mondható, hogy a testület üléséhez kapcsolódóan a közgyűlés tagjai a helyi gazdaságot is megismerik és megtekintik a legjelentősebb vállalkozásokat.

Így a közgyűlését megelőzően június 23-án a bizottsági ülések után az akasztói R-Water Kft. volt az úti cél.

A vállalkozás 1993-tól foglalkozik üdítőital-, palackozott víz- és ásványvíz gyártással. A folyamatos bővítések és újítások valamint a szakmai tudás erősítése eredményeként a cég a térség egyik jelentős üzemévé fejlődött.

Elsősorban a minőségre helyezik a hangsúlyt, szlogenjük is így hangzik: Életcélunk az egészség! Hogy mennyire jó és minőségi munkát végeznek, jól tükrözi az is, hogy 2017. novemberében az Absolute Live nevű termékük elnyerte az év sportitala címet. 

Nagy Ervin, a vállalkozás vezetője fontosnak tartja a folyamatos növekedést mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt. Folyamatosan megújuló, gyorsan alkalmazkodó termékkínálatukban a közelmúltban megjelentek a kézműves sörök is, melyek próbagyártását már el is kezdték.

Kiss Tamás

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS