Írta: vira

A kecskeméti kórház dolgozói egy terápiás egészségkertet álmodtak az épületkomplexum mellé, amit az idén elnyert Richter Anna Díjnak köszönhetően 2020-ban meg is valósíthatnak.

-Hirdetés-

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház területén fekvő 3000 nm-es fűvel borított park jó ideje üresen ásítozik a jobb kihasználtság után, amire az intézmény gazdasági osztályvezető helyettese, Leskowsky Laura már többször felhívta a figyelmet. Viszont, lévén kórházról beszélünk, az éves költségvetést elsősorban direkt gyógyító tevékenységre fordítják, amibe eddig nem fért bele a sokmilliós végösszegre rúgó kertfelújítási projekt.

Éppen ezért mondhatni kapóra jött a kecskeméti intézmény számára a Richter Anna Díj pályázata, ahová olyan újszerű, megvalósítható terveket vártak, amelyek az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet vagy egészségügyi ismeretterjesztés területein kreatív, innovatív ötlettekkel emelik a színvonalat, miközben az ezekben a szférákban dolgozók mindennapjait is megkönnyítik. Az intézmény pályázott, és el is nyerte a támogatást.

Számtalan külföldi példa van erre, de nem találtunk arra vonatkozó információt, hogy Magyarországon ehhez hasonló egészségkert megvalósult volna. Hazánkban néhány helyen különböző alapítványok támogatásával vagy pályázatok elnyerésével olyan jellegű terápiás kertet már létrehoztak, ahol például pszichiátriai betegek gyógynövényeket vagy egyéb haszonnövényeket termelnek, ezeket gondozzák, és ennek a pozitív hozadékait élik meg. “Ez a fajta egészségkert, amit mi álmodtunk meg, úgy tudjuk, hogy Magyarországon egyedülálló, és mi leszünk az elsők, akik ezt a típusú gyógyító kertet megvalósítjuk”

– hívta fel a figyelmet Gyapjas Tünde szakpszichológus a projekt innovatív voltára.

Hogy mitől olyan egyedi egy ilyen egészségkert? A csapat a 3000 négyzetméteres területre megálmodott többek között egy végtelen jelet megformáló gyaloglóösvényt, egy sövénylabirintust, az út mellé padokat, pergolás pihenőket, tornaeszközöket a felnőttek részére, térvilágítást, valamint sok-sok zöld növényt és virágot, amik nyugodt közeget teremtenek az oda kilátogatóknak. Sőt, a tervek szerint a kert egy részét „üresen” hagyják, hogy ott később további fák és virágok ültetésére is legyen lehetőség, így a terület az aktív és passzív pihenésnek egyaránt helyet és lehetőséget teremt, elősegítve ezzel a betegek gyógyulási folyamatát, valamint az ott dolgozóknak a kikapcsolódás lehetőségét.

Egyrészt a betegek igényei azt üzenték nekünk, hogy szükség lenne egy olyan térre, ahova a kezelések között, vagy a hosszú bent fekvések alatt ki tudnak mozdulni ebből a zártságból, amit a kórházi környezet jelent. Másrészt a dolgozók számára is egy olyan lehetőséget ad ez a kert, ami a relaxáláshoz, a burnout megelőzéshez jól illeszkedik. A burnout tréningek kapcsán gyakran hallottuk a dolgozóktól azt, hogy nincs lehetőségük erre az épületen belül, mert nincsenek olyan elvonulásra alkalmas, akár csak egy pár perces pihenőre lehetőséget adó helyiségek, ahol megpihenhetnek a napi menetben. Ez is azt erősítette bennünk, hogy valami olyasmit kell létrehozni, ami lehetővé teszi a kimozdulást mind a betegek, mind a dolgozók számára, tehát kettős célt szolgál ez a tervezet. Külföldön több helyen megvalósítottak már hasonló célzatú és elképzelésű kerteket. Több nemzetközi kutatás igazolta, hogy a természetben eltöltött idő, a növények, a fák és a természet adta egyéb lehetőségek nagymértékben hozzájárulnak a gyógyulás folyamatához. És ez nagyon fontos, hogy az orvosi tevékenység mellett olyan külső segítségeket is kapjanak a betegek, amik a gyógyulásukat segítik, illetve a saját belső öngyógyító folyamataikat elindítják – részletezte a csapat motivációit és a kert hatásmechanizmusát Dr. Molnár Mária pszichiáter főorvos.

A Richter Anna Díjjal elnyert 4 milliós forintos támogatás azonban csak a munkálatok beindításához elegendő összeget biztosítja, a teljes megvalósításhoz további támogatásra van szüksége a csapatnak, e téren viszont úgy tűnik, megkapják majd a szükséges segítséget. “Rendesen elszaladtak az elképzeléseink, de ha már egyszer megcsináljuk a kertet, azt szeretnénk a lehető legtökéletesebbre megalkotni. Ebben abszolút partner a főigazgató, aki egyben a kórházi alapítvány elnöke. Ettől az alapítványtól kaptunk már ígéretet arra vonatkozóan, hogy támogatni fognak a hiányzó összeg megszerzésében” – adott hangot a kórházi vezetőség segítő szándékának Nagyné Szigeti Dóra PR-menedzser.

Ezen túlmenően Dr. Molnár Mária hozzátette, hogy több cég és betegeik is felajánlották, hogy pénzbeli, tárgyi adománnyal vagy akár kétkezi munkájukkal segítenék őket a kert megvalósításában.

https://www.penzcentrum.hu

MEGOSZTÁS