Június 29-től egy héten át tartó tábort szerveztek soltszentimrei diákok részére a Családsegítő Szolgálat jóvoltából.

-Hirdetés-

Első nap a gyerekek csapatokat alkottak, csapatkapitányt, majd nevet választottak maguknak.
Kézügyességüket és kreativitásukat elővéve zászlókat készítettek címerrel, melyet később bemutattak egymásnak, majd előadták a maguk által írt csapatindulót.
Az elkészült művek pontozva lettek, pontok összeadódva a csapatok díjazásban részesültek.

Második nap 9 órától Kuti Erika c.r.őrnagy játékos feladatokkal készült, melyben a biztonságos közlekedésről tartott előadás, bekövetkezett baleset esetén teendőkről valamint a nyár veszélyeire is felhívta a figyelmet.
Baltás Adrienn c.r.zászlós az udvaron álló rendőrautót mutatta meg, lehetőséget adott a diákoknak, hogy beüljenek,  fotózkodjanak rendőr kalapban és gumibottal.
Külön felhívta a figyelmet a biztonsági öv használatára, mellyel súlyos sérüléseket lehet elkerülni, használatával.
Szabadszállási mentőállomás jóvoltából elsősegély bemutatót tartottak, oktató babán az újraélesztés lépéseit mutatták meg, amit a gyerekek ki is próbálhattak, vágási seb valamint végtagtörés esetén teendőket.
Kiskőrösi önkéntes tűzoltók részvételével a vállalkozó szellemű diákok felpróbálhatták egy tűzoltó kabátját, sisakját valamint az oxigénpalackot is felvehették, melyben az autó körül szaladhattak is, átérezve egy tűzoltó pillanatát.
Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltók helyszínre vonulás után a táborozók körbe nézhették a tűzoltó autót, beülhettek, felvehették egy tűzoltó kabátját, oxigén palackját, sisakját.
A nap csúcspontja a locsolkodás volt, melyre a gyerekek már nagyon készültek. A tűzoltók először tömlővel, majd vízágyúval hűtötték le a gyerekeket.

A harmadik napon a 9 órai gyülekező után a táborozók ismét 3 csapatra osztódtak, és kincskereső játékot játszottak. Rejtvényeket kaptak, melyet ki kellet találni, majd amikor megoldották a megfelelő állomásra kellett menni, ahol ismét feladatokat kaptak.

A tábor negyedik napján a jó idő is kedvezett a szabadtéri programhoz, ugyanis a tábor utolsó előtti napjára lovas kocsikázás lett betervezve. Az út egyesen a Kolon-tóhoz vezetett, utána megnézték a diákok a kísérőkkel együtt a Madárvártát is.

A tábor utolsó napja játékos sorversenyekkel, csapatjátékkal telt a sportpályán. Kellemes fáradtság után a résztvevők visszavonultak a Közösségi házba, ahol soltszentimrei származású, SZTE Általános Orvostudományi Kar frissen végzett orvosa,  Nagy Tamás és párja Izsák Borbála tartottak prevenciós előadást. Míg az előadást fegyelmezett csendben hallgatták a diákok, megszületett az egész heti küzdelem eredménye. Nagy István polgármester köszöntötte a táborozókat, a nyárra kellemes pihenést és sok kalandot kívánt, végül Tóth  Sándornéval, a családsegítővel kihirdették az eredményt.

1. helyezett: Zöld gyíkok
2. helyzett: A kihívók
3. helyezett: A sárga elefánt csapata lett

Különdíjak is kerültek kiosztásra.
Leggyorsabb játékos: Kristóf Sándor
Legötletesebb: Gudmon Benett
Legjobb csapatjátékos: Hegedűs Amina lett.

 

Tapodiné Magyar Erzsébet

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (99 db kép)
MEGOSZTÁS