Írta: vira

Az orvosi pályán eltöltött több mint két évtizedes áldozatos és lelkiismeretes munka elismeréseként Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2020. június 24-én döntött arról, hogy több körzeti házi és gyermek, valamint fogorvos számára címzetes főorvosi címet elismerő díszoklevelet adományoz.

-Hirdetés-

„A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25) EüM rendelet 11/A. §-a szerint „Az a háziorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan körzeti, illetve háziorvosi feladatokat, körzeti gyermekorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatokat látott el, valamint az az alapellátást végző fogorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan fogorvosi alapellátási feladatokat látott el, a címzetes főorvosi cím használatára jogosult.”

Kiskőrösön a címzetes főorvosi cím használatára 15 fő (8 fő háziorvos és 7 fő fogorvos) volt jogosult, köztük dr. Gyarmati Ágnes belgyógyász, háziorvos szakorvost is, aki 1983 és 2019 között praktizált körzeti háziorvosként városunkban.

Meddig praktizált Kiskőrösön háziorvosként és mi az, amit a szakmájában a leginkább szeret(ett)?

Pályám kezdetén a kiskunhalasi kórházban dolgoztam belgyógyászként, majd 36 évet háziorvosként Kiskőrösön a 3-as számú körzetben. 44 év munkaviszony után, 2019. szeptember 1-jével vonultam nyugdíjba. Boldogsággal tölt el, hogy ilyen hosszú ideig gyakorolhattam hivatásomat és gyógyíthattam pácienseim testi-lelki betegségeit.

Ezen felül nagyszerű érzés volt az is, amikor 2019-ben Kiskőrös Város Képviselő-testülete a „Kiskőrös Város Egészségügyi és Szociális Ellátásáért” díjjal ismerte el munkásságomat.

Életében először jelölték Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj-ra, illetve néhány nappal ezelőtt az önkormányzattól címzetes főorvosi címet kapott. Milyen érzés?

Örömmel tölt el, hogy idén betegeim jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj-ra. Köszönöm bizalmukat, szeretetüket! Öröm számomra az is, hogy az alapellátásban eltöltött több évtizedes munkámat az önkormányzat ezzel a díszoklevéllel ismerte el. Hálás vagyok azért, hogy megtiszteltek a címzetes főorvosi címmel.

Kutyifa Icu
Fotó: Kincses Szilvi 

MEGOSZTÁS