Az orvosi pályán eltöltött több mint két évtizedes áldozatos és lelkiismeretes munka elismeréseként Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2020. június 24-én döntött arról, hogy több körzeti házi és gyermek, valamint fogorvos számára címzetes főorvosi címet elismerő díszoklevelet adományoz.
„A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25) EüM rendelet 11/A. §-a szerint „Az a háziorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan körzeti, illetve háziorvosi feladatokat, körzeti gyermekorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatokat látott el, valamint az az alapellátást végző fogorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan fogorvosi alapellátási feladatokat látott el, a címzetes főorvosi cím használatára jogosult.”
Kiskőrösön a címzetes főorvosi cím használatára 15 fő (8 fő háziorvos és 7 fő fogorvos) volt jogosult, köztük dr. Gínál Judit házi gyermekorvos is.
Milyen szakon, melyik egyetemen szerezte meg az orvosi diplomáját?
Általános orvos szakon a Szegedi Tudományegyetemen és ott is szakvizsgáztam 1973-ban gyermekgyógyászatból. Közben 1969 és 1973 között a Kiskunhalasi Kórház Gyermekosztályán dolgoztam. Kiskőrösön 1973 óta látom el a házi gyermekorvosi feladatokat az önkormányzattal kötött szerződés alapján.
Miért döntött az orvosi hivatás mellett annak idején?
Ez egy nagyon összetett döntés volt, nem egy dolog befolyásolta. Főként a családomon belül nagyon sok volt a betegség. Elsősorban a bátyám és az édesanyám TBC-je, majd az édesapámé, aki meg is halt benne. Aztán volt egy szomszédunk, – szegény család sok gyermekkel- , akiknek az egyik gyermeke az én kezemben halt meg. Segíteni sajnos már nem tudtam rajta. Mai napig emlékszem arra, hogy borzasztó volt az a tehetetlenség, amit akkor éreztem. Szóval sok tényező játszott közre abban, hogy a gyermekorvosi hivatás mellett döntöttem. Korábban voltak még építészmérnöki terveim is, de aztán rájöttem, hogy a rajzolásban nem vagyok tehetséges. Harmadikos egyetemista voltam már, amikor meghalt az édesapám a karjaimban. Attól kezdve nem szívesen mentem hullák közé. Azokban az években, amikor még kötelező volt orvosi ügyeletet ellátnom, sajnos nagyon gyakran találkoztam a halállal, melyek emléke mai napig megvisel. A gyerekvonalon mindez más. Illetve ami még nagyon fontos, hogy a gyerek sosem hazudik. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokszor nem tudja megmondani, hogy mi a baja, de nem is hazudik. Sok gyermeknek még betegségtudata sincs, hiszen nem nevelte beléjük a társadalom. Mivel mindig is imádtam a gyerekeket, így nem is volt kérdés számomra, hogy gyermekorvosnak tanulok.
Nőként mekkora feladat összehangolni az orvosi szakmát, a hivatást és az édesanyaságot?
Amikor megszületett a második gyermekünk, akkor édesanyám már nyugdíjas volt, és attól kezdve velünk élt. Jó érzés és nagy könnyebbség volt az, hogy tudtam, jó kezekben vannak a gyermekeim. De azért a nagyobbik fiamtól megkaptam egyszer, hogy bárcsak velünk törődnél annyit, mint a betegekkel. Egyébként minden fennmaradó időmet, amit csak tudtam a gyermekeimmel és a családommal töltöttem. Minden este én fürdettem őket, illetve meséltem nekik. Kivételt képzett ez alól, amikor ügyeletet láttam el, de az édesapjuk is sokat segített, amikor csak tudott.
Mi az, ami még mindig a pályán tartja?
16 éve már, hogy nyugdíjasként látom el a praxisomat. Nem tartom tisztességesnek, hogy feltegyem a kezem és „félreálljak” addig, amíg nem tudom biztos kezekben kis pácienseimet. Eszembe jut egy kedves történet, amikor is decemberben egy 5 éves kisgyermek érkezett a rendelőmbe édesanyjával. Elláttam a kisgyermeket, felírtam a recepteket, de a gyermek nem mozdult, itt állt mellettem összeszorított kézzel. Egyszercsak kinyitotta a tenyerét és egy pici csokoládé télapó volt benne, melyet mai napig a rendelőmben őrzök.
Milyen érzés, hogy címzetes főorvosi címmel ismerték el a munkáját?
Tavaly kaptam meg az Aranydiplomámat az egyetemtől, mely nagyszerű érzés volt, hiszen mindannyian ott voltunk, akik csak tudtunk. Az, hogy most az önkormányzat is elismerte a munkámat tisztelendő dolog, mert végülis én még a koronáriát is végigdolgoztam. Ha nem tettem volna, ki látta volna el a betegeimet?
Kutyifa Icu
Fotó: Kincses Szilvi
