Írta: vira

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették a fiatalkorú gyanúsítottat, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

-Hirdetés-

Egy 15 éves kiskunhalasi fiú tett bejelenést a rendőrségre 2020. július 15-én, miszerint egy általa látásból ismert fiatal előző nap kora délután leszólította, és pénzt kért tőle. A fiú 100 forintot adott ismerősének, aki ezzel nem elégedett meg. Több pénzt követet, és közben a zsebéből egy boxert vett elő. A sértett félelmében engedett a követelésnek, és további 70 forintot adott, majd megpróbált elmenni.

A kéregetőnek ez sem volt elég, kerékpárjával a sértett után ment, megragadta a kezét, és még több pénzt kért. Az elkövető ismét a boxert elővéve adott nyomatékot szavainak, azonban pénzátadásra ekkor már nem került sor, mivel egy közeli autóból valaki rászólt a támadóra, hogy hagyja békén a fiút. A sértett ekkor tudott elmenni a helyszínről.

A rendőrök beazonosították, és 16-án hajnalban elfogták a rablás bűntettével megalapozottan gyanúsítható helybélit. A 17 éves fiú nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, mivel korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a fiatalkorút kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

Forrás: police.hu 

MEGOSZTÁS