Mintegy 30 gyermek részvételével került megrendezésre Kiskőrösön az Ültess Fát Mozgalom Egyesület segítségével az a sporttábor, amely július 20-24 között került megrendezésre. A napi programokban sok mozgás szerepelt és a gyermekek gyalogosan vagy kerékpárral mentek mindenhova.

-Hirdetés-

A sporttábor vezetői Dózsa Tamás, Néző Vivien és Néző Kitti, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának fiatal pedagógusai voltak. A találkozó minden reggel az evangélikus imaházban volt, melynek udvarán sok ügyességi feladatot hajtottak végre az általános iskolás korú gyermekek. Volt, hogy ellátogattak a Szabadidő Parkba egy kis mozgásra, de voltak a Vadkerti-tónál is fürdeni, valamint a kalandparkban is.

A nagy melegben a kiskőrösi strandra is több alkalommal kilátogattak, valamint élményekben gazdag program volt – egy hatalmas felhőszakadással kísérve – a kerékpártúra Erdőtelekre, a Benyik család nemrég elkészült tanyájára, ahol lovaglásra és állatsimogatásra is sor kerülhetett. A záró nap a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával valósulhatott meg, melynek során a tábor résztvevői az Ültess Fát Mozgalom elnökétől, Filus Tibortól egy-egy neon színű pólót vehettek át, amelyet jól használhatnak majd kerékpározáshoz vagy egyéb sportolásra a későbbiekben is. A gyermekek sok élménnyel gazdagodva és minimum 50 km-el a kerékpárjukban zárták a sporttáborban eltöltött napokat.

F.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (68 db kép)
MEGOSZTÁS