Írta: vira

Domonyi László Kiskőrös polgármestere és Mátyus Zoltán mérnök, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. ügyvezetője 2020. július 23-i közös sajtótájékoztatójuk keretén belül bejelentette: Elkezdődött a szenny-és csapadékvíz elvezetési rendszer kialakítása Kiskőrösön, a „Toyota utcájában”.

Kiskőrös esetében elmondható, hogy a szennyvíz bekötések szinte 100 százalékosnak mondhatóak, azonban vannak olyan belterületi részek, ahol minimális mértékben, de hiányosnak mondható a rendszer. Ilyen például a belterületi 1752-es helyrajzi számú utca (a Toyota utcája), ahol jelentős vállalkozások működnek.

Az ÉKISZ Kft. munkatársai megkezdték a beruházásokat a Toyota utcájában
-Hirdetés-

A korábbi pályázatok esetében elmondható, hogy a lakossági bekötéseket ugyan támogatta az EU, ellentétben az ipari területekkel. Ezért az utcában lévő vállalkozások, elsősorban a Kurz-Plast Kft. kérésére Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. június 24-én úgy döntött, hogy önerőből fogja ellátni ezen infrastruktúrával az adott területet. (Az önerőt ebben az esetben úgy kell értelmezni, hogy 50 százalékos önkormányzati és 50 százalékos vállalkozói hozzájárulással fogják ezt a kivitelezést megvalósítani.)

Domonyi László a sajtótájékoztatón bizodalmát fejezte ki, hogy az ott dolgozó vállalkozások örömmel fogadják ezt a beruházást.

Domonyi László polgármester sajtótájékoztató közben

„A mai kor már megköveteli, hogy szenny – és csapadékvíz elvezető rendszerrel rendelkezzenek a komolyabb vállalkozások. Nem fejezzük be az ilyen típusú beruházásokat, hiszen ha ezzel végeztünk, akkor átmegyünk a túloldali utcába és azt is ellátjuk ezzel az infrastruktúrával.” – tette hozzá a polgármester.

A polgármester az ott élők türelmét kéri, ugyanis a munkálatok elkezdésével a mozgás akadályoztatva lesz az érintett utcában.

A kivitelezés várhatóan ez év végén, vagy a következő év elején fog befejeződni.

Mátyus Zoltán elmondta, hogy az utcában 14-16 gazdasági vállalkozás van, melyek számára fogják elvégezni a munkálatokat. „Ezeknek a vállalkozásoknak a továbbfejlődését gátolta az, hogy nem volt megoldva a csatornázottság.”

Hozzátette: a beruházási munkálatok során közel 400 méter szennyvízcsatorna hálózat kerül úgynevezett gravitációs módszerrel kiépítésre, melyet a már meglévő izsáki úti szennyvízcsatornára fognak rákötni.

Mátyus Zoltán

A kivitelező, az ÉKISZ Építőipari Kft. már Kiskőrösön jól ismert vállalkozás: több sikeres projektet elvégzett városunkban, mint például az ivóvízminőség javító program, záportározó és csapadékcsatorna kiépítése.

A mérnök hozzátette: mint minden közterületi építés, úgy ez a beruházás is kellemetlenségekkel fog járni, de a kivitelező igyekszik majd úgy alakítani a munkaterületet, hogy bár egy nyomsávban, de folyamatosan biztosított legyen a szabad forgalom.

„Az a kérésem az ott lévő vállalkozásokhoz, hogy keressék a kivitelezőkkel a kontaktust, és egyeztessenek velük. Ha bárkinek problémája adódik jelezzék azt a jelen lévő műszakvezetők felé” – tette hozzá Mátyus Zoltán.

Kiss Tamás