Ezen a nyáron rendkívül színes palettáról választhattak a keceli gyerekek a nyári táborokat illetően.

A szülők és gyermekeik nagy örömére idén először Kogler Kinga konduktor, TSMT terapeuta szervezésében Intenzív mozgás- és képességfejlesztő tábor is szerepelt a lehetőségek között.

-Hirdetés-

A táborozó 5 és 9 év közötti gyermekek nagy részének már nem volt ismeretlen öröm a játékos fejlesztés, hiszen tanév közben is sokan látogatják a Kinga által tartott foglalkozásokat.
3 turnusban összesen 35 kisgyermek vett részt az 5 napos napközis táborban az Imrehegyi iskola épületében.

A programban szerepeltek kézműves, mozgásfejlesztő és kutyaterápiás foglalkozások is, melyek mind arra hivatottak, hogy a biztonságos és vidám környezetben hozzájáruljanak a gyermekek személyes és közösségi fejlődéséhez, hogy önbizalommal és örömmel teli emberekké cseperedjenek.
A kis létszámú csoportok lehetővé tették a személyes foglalkozást és odafigyelést, a napi programok pedig: gyógytornász, mozgásterapeuta, kutyás terapeuta és gyógypedagógus szakmai jelenléte mellett zajlottak.

-E-

MEGOSZTÁS